Egy császár a moziban (Napoleon filmkritika)
Meg megnéztem a Napoleont. Hiába hosszú, így is túl gyorsan végigszalad a főhős életének fontosabb történésein. Viszont ami érdekes, hogy végig szinte mellékesek a csatái, a fő csatát mintha a magánéletében vívná, élete nőjével. Átlagos film, leginkább annak ajánlom, aki szereti nézegetni Vanessa Kirbyt, aki itt is élettelien, valószerűen szép, és jól nyomja.
Vannak azok a filmek, amelyek mindenképp be akarnak mutatni minden fontosat a témájukról, és nem vállalják, hogy egy-két történést, nézőpontot, akármit kiemelve csak azt járják körül alaposabban, hanem a-tól z-ig mindent végigfuttatnak – így végül semmire sem jut elég idő. Ez is olyan. Mint valami mozgóképes infografika, egyik mérföldkőről a másikra ugráló kronológia. Vagy leginkább egy két és fél órás trailer.
Előzetesnek jó lenne ez, alaposan összerakott. De ha ezek után még kijön maga a film is, akkor az egy hetes lesz. És remélhetőleg mélyebb – mert ebből a két és fél órás, nagy ívű – túl nagy ívű – trailerből az hiányzik leginkább.
Írta: Szeghalmi Örs
Könyvek - Könyvem
Megjelent Urszinyi Fehér Csaba, Ahol a vas úszik regénye! Humoros kalandregény
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Rólunk ~ Karikatúra rendelés
Urszinyi Fehér Csaba vagyok, író, az https://www.antinetpresszans.hu/ főszerkesztője. Hivatásomnak tekintem a hazai kultúra támogatását és fejlődését, és az irodalom mellett a karikatúra a másik szenvedélyem. Épp ezért …
Napoleon vicces filmkritika