Citromcsalódás
Ma megint facsarni szerettem volna a citromot, de a makacs gyümölcs igen fukar kedvében volt. Nem mintha szándékosan tette volna, irigységből, vagy rosszindulatból, hisz jól tudjuk, a citromok nem gondolkoznak. Legalábbis, ha egészséges az elménk. Különben azt hisszük, hogy a hűtő mélyéről figyelnek minket, azzal a savanyú ábrázatukkal. Ebbe most viszont ne menjünk bele.
A lényeg az, hogy az öklömnyi, érett sárga színű gyümölcsből, alig jött ki pár csepp, pedig úgy szorítottam, hogy még én is könnyezni kezdtem tőle. A félbevágott citrus rostjai szárazak voltak. Mintha nem érett volna meg teljesen, vagy valami dzsúsz-szopogató kolibri megdézsmálta volna a fán, szüretelés előtt.
Becsapva éreztem magam, de hát ki szabja meg, hogy a közértben vásárolt egzotikum, mennyi levet kell, hogy tartalmazzon. A kiló az kiló, még akkor is, ha csak zöld héjat, és nedvtelen gyümölcshúst kapunk a pénzünkért.
Jártam már így naranccsal, lime-al, grapefruittal, de volt már olyan is, hogy a lédús őszibarack volt olyan száraz, mint egy krumpli. Vajon az üzletek raktáraiban dézsmálják meglevüket, tűszerű szívószálakkal, enyves kezű eladók. Vagy csak oly régóta utaztak tevekaravánon a sivatagban, hogy a nedvük elszállt?
Egy ideje tapogatni kezdtem a gyümölcsöket, mint kanos tengerész a bártáncosnő melleit, hogy kiszúrjam, melyik a lédús gyümölcs a ládában. Ilyenkor viszont az ugrik be, hogy mennyi kéz és mennyi új vizslatta már burkát, egy olyan terménynek, amit a levéért vásárolunk.
A lé-rejtélyre még nem találtam magyarázatot, de az biztos, ha gyümölcsnek száraz is lesz a belseje, nekem legalább az ábrázatom marad savanyú.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Citromos poénos történet
