Az úgynevezett véletlenekről
Az úgynevezett véletlenekről Azt álmodtam mára virradóra, hogy három doboz Raffaello van előttem. Erre ma találomra bemegyek az egyik közértbe – ahova szinte soha -, pézséért, a pénztárnál egy nő…
Az úgynevezett véletlenekről Azt álmodtam mára virradóra, hogy három doboz Raffaello van előttem. Erre ma találomra bemegyek az egyik közértbe – ahova szinte soha -, pézséért, a pénztárnál egy nő…
A száz évet késő óra Beadtam javíttatni a dédapám zsebóráját. A jobb időket látott, de számomra mégis becses szerkezet a helyi órás bácsihoz került, aki még egy pillanatig még gyönyörködött…
Vásárlópárbaj Nem számít, mennyi időt töltünk el a közértek, vagy szupermarketek polcai között. Árukat vizslatunk, összehasonlítjuk őket egymással, vagy pedig rácsodálkozunk egy új termékre, amivel még nem találkoztunk. A lényeg…
Nasi gondolatok I. Kolozsváron az Untold sajtószobájában az ingyen elvihető harapnivalók, innivalók és egyéb termékek között idén ott volt a Dare nevű nápolyi is. A rendezvény egyik szponzora, egy áruházlánc…
Second hand, elsőkézből Van egy használtruha bolt a közelemben. Hatalmas választék, szűk sorok és persze rengeteg ember. Átmenni közöttük felér egy videójáték legnehezebb fokozatával, mivel a közlekedésre használt rész napközben…
A zakkant zokni Pár napja piacon jártam. Ott még a régi stílusú pop-upok működnek. Ahelyett, hogy a képernyőn ugrana fel egy reklám, miközben teljesen mást szeretnénk nézni, itt emberek állnak…
Szétmatrancagolva Volt egy időszaka az életemnek, amikor legyőzhetetlen, macsó férfiak felfogását elsajátítva, a lehetetlen sem tűnt olyan elérhetetlennek. Sziszegés nélkül ültem órákon át a tetováló szalonban, és ha egy mosógépet…
Volt képe hozzá! Önmagában is meggyőző alkotás, persze, amúgy pedig a dolog előzménye, hogy a srác harmadmagával épp kijött egy gyógyszertárból, ahol ennyi maszkot vásárolt, majd a villamosmegállóban egyszerre leejtette…
Tétova tértivevény Tudom, hogy ez most közhelyesnek fog hangzani, de felgyorsult a világunk. Rengeteg dolgot kell megtennünk egy nap, többet dolgozunk és a szállításunk is egyre nehézkesebb, mivel csak gyarapszik…
A potyautas retek Keringenek felmérések a neten arról, hogy a bevásárlókocsik fogantyúja az egyik legfertőzőbb dolog, amivel a mindennapjainkban találkozhatunk. Használatakor telepakoljuk dolgainkkal, fizetés után pedig sietve távozunk velük. Ilyenkor…