A tutkó tetkó -

A tutkó tetkó

A legtöbbünk életében volt legalább egy pillanat, amikor egy baráti társaságban elkapta az összetartozás érzése, és csinált valamit, amit előtte nem szokott, jobb esetben, rosszabbat, talán hülyeséget.

Hogy én melyiket tettem, az nézőpont kérdése, hamarosan kiderül. Egy haverral mentem el tetováltatni, pár évtizeddel ezelőtt. Ő volt a bátor kettőnk közül, mivel egy hatalmas tigrist varratott a vállára. Én pedig vele mentem, mint a társaság, aki szóval tartotta őt, és zavarta a művészt a munkájában.

Már egy ideje ott ültem, és lassan kezdett magával ragadni a hely hangulata. A barátom is kidíszítette magát, az ott dolgozók is festményeket hordoztak a bőrükön, éss orra jöttek be az újabb kuncsaftok a rendeléseikkel.

Egy kis idő után kezdtem úgy érezni, hogy varratni magunkra valamit a világ legtermészetesebb dolga. Így, mivel ott unatkozott mellettem egy másik kolléga, belehuppantam a székébe, és lapozgatni kezdtem a könyvet, a megrendelhető ábrákkal.

Meg is tetszett egy, amire a művész egykedvűen rábökte, hogy arabul jószerencsét jelent. Olyan volt, mint egy kis pipa, tetején egy ponttal. A mázliból sohasem elég, így már vettem is le a pólómat, hogy utol tudjuk érni a mellettem készülő tigrist.

Amikor elkezdtek dolgozni rajtam, rájöttem, hogy rohadtul fáj, de akkoriban még bőven a macsó korszakomat éltem. Mégsem rohanhattam el szipogva, hogy bibis lett a bőröm, egy tetováló szalonból, ahol egyébként a tesztoszteron már szinte hatalmas foltokat hagyott a falakon.

Hát tűrtem, a fogamat összeszorítva, majd utána, kihúzva magam, peckesen lépkedve hagytam el a helyet, hogy én is a varrott bőrű, kemény férfiak táborába tartozom, még akkor is, ha az én tetkóm, alig volt nagyobb egy tojásnál.

Évekig úgy éltem, hogy jószerencsét hozó szimbólumot viselek magamon, míg egy nap, találkoztam pár indiaival egy strandon. Elképedve nézték a mellkasomat, amitől egy picit kényelmetlenül is éreztem magamat.

Nem vagyok az a típus, aki a vízpartján ismerkedne, sötét bőrű férfiakkal. Az egyikük nem bírta tovább, odajött, és megkérdezte, hogy mióta hiszek a hindu vallásban. Remek, gondoltam, legalább nem felszedni, csak megtéríteni akarnak.

Ekkor derült ki, hogy az én, arabnak hitt jószerencsét hozó szimbólumom, nem volt más, mint a négy keleti vallásban jelenlévő, Om jel. Így a mázli helyett, esélyem lett a legfelsőbb valóságra.

A tetoválás még mindig megvan, de ha a jövőben még készítettek magamnak egyet, előtte mindenképp utánanéznek. Lehet, hogy különben valami furcsát választanék ki így tudatlanságomban.