A sivárság hullámhosszán
Hallottam, úgy harminc évvel ezelőtt, amikor minálunk színes tévéje csak annak volt, aki leöntötte fekete-fehér készülékét meggy lével, hogy Amerikában bezzeg akár háromszáz csatorna között is válogathat a tévénéző. Hűha! Az aztán a világ! – gondoltuk epekedve.
És aztán nálunk is eljőve a televíziós Kánaán.
Manapság a család apraja nagyja szelektálhat száz-akárhány tévéállomás között – rajzfilmektől a félig átsütött, véres krimiig, talk-show-tól a Ki tud többet, mint a Révai lexikonig.
Mi meg csak nézünk kiguvadt szemmel hajnalig álmosan, mint a moziban. Azaz mégsem, mert hamarosan megtudjuk az előzetesből, hogy a jó műsor holnap lesz és holnapután, de addig is nézzünk egy kis hirdetést. Mert ez hamburger műsor: két száraz, rágós félkész tucat filmecske között egy vastag reklámfelvágott. De az aztán nagyon!
Rájöttem, hogy minél többször, tüzetesebben, odaadóbban, kanapéval már-már összenőve nézem, a tévémet annál kevesebbet tudok meg. Látok szappanoperákat, melyek inkább üres buborékok. Látok krimiket, melyekből tizenkettő egy tucat, és látok egy kaptafára készült ügyvédfilmeket, kórház-storykat és efféle sikerek hármasfogatát a gyermek – virág-állat kancsal mosolyos ötvözeteit.
Csak tájékoztatást, lélekemelő hátborzongató lélektani kikristályosodást nem kapok, csak a sok felfekvéstől pirosló lapockákat. Pedig szegény producerek csillogó-villogó színekbe öltöztetik a semmit. Gépkocsik, tankok, vaklövetű géppuskák és helikopterek tucatjait nyüvik légben kóválygó darabokra a kedvemért.
Kiélik piromániás hajlamaimat. Orrba verik, rács mögé juttatják, vagy meggyilkolják a rossz-fiúkat. Láthatom jófiúk csábos szemhunyorgásait. Szexis mamák és nagymamák észbontó életfilozófiájának kialakulását azonnal, miután a család kedvenc kutyája leveri a virágcserepet s bocsánatkérőn néz okos két szép kutyaszemével. De azt, hogy én miből fizetem ki a hó-végi rezsit, nem tudom meg.
Olyanok ezek a tévécsatornák felvonultatásai, mint az utak melletti utcalányok ész-és ruhabontó cafkálkodása., Míg suhansz mellettük az autóval, sokat ígérnek és bu(kz)sás megoldást. Aztán ha megállsz, kiderül, hogy csak talmi csillogás volt a miniszoknyából kivillant combika, mert a tulajdonosa megszólalásig olyan mint büdös szájú banya-anyja, aki együtt él a négy osztályt végzett görnyed hátú selyemfiúval.
Igaz nem kell hozzájuk távirányító, igaz nem rontom velük éjszakákon át a szemedet, igaz, egyik műsora sem tart tovább két percnél (így hallottam) még előfizetési díjainak emelkedését sem tudod meg rendszeresen az újságból és nem elmebajt kapsz tőlük, hanem csak nemi-bajt.
Lehet, hogy az utóbbi a veszélytelenebb?
Írta: Fehér József
Humoros gondolatok a médiáról
