Szúnyog humor
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Ma megint vettem egy szúnyogriasztó spirált. Olyat, amelyiket a szabadban kell füstöltetni. A doboz hátulján lévő használati utasítást (mely 3 ábrából áll) ismét lépésről lépésre követtem, mint előtte számtalan alkalommal.
A zöld színű, leveskocka szagú akármit a hüvelyk újaink közé szorítva kell gyengéden elforgatni, mivel (talán helytakarékosság miatt, vagy ki tudja) a két spirál van összeillesztve. Az élmény, hasonló ahhoz, mint amikor egy felületvédő fóliát akarunk egy húzással leszedni, de centis darabonként cibáljuk le a végén.
Ebben az esetben háromnegyedig jött szét a két füstölő, amikor éreztem, hogy egy picit megfeszül, majd elpattan, az egyik agyi eremmel együtt. Pont a nyakánál, ahova egy kis illesztési rést öntöttek, hogy rá tudjuk tenni a szintén hozzá kapott kisméretű állványra.
Az elfojtott káromkodás és a bennem tomboló, kitöretlen düh gerjesztette vérre szomjazó bosszúmat, mely a rombolás legválogatottabb eszközeivel pusztította volna el a tehetetlen tárgyat, melynek bűne csupán az volt, hogy eltört.
Erős indulatomat talán az táplálta, hogy nem ez volt az első alkalom, hanem konkréten minden esetben ugyanez történt velem korábban, akárhányszor a szúnyogokkal akartam felvenni a harcot.
Mivel magyar vagyok, a vérünkben hordozott találékonyság felülkerekedett a helyzeten, és egy műanyag ruhaszárító csipesszel, odabiggyesztettem a spirál-csonkot a díszgyertya tartóra, mely utána tette a dolgát, és füstölt.
Jövő hónapban lapra szerelt bútort kívánok venni, de már előre készítem fel magamat meditációs gyakorlatokkal, és hosszú vízparti sétákkal, mert még a végén a bosszúm, a komódot is utoléri majd.
