Humoros meditálásHumoros meditálás
Káromkodós meditáció

Feszült voltam egy délután, gondoltam kipróbálok egy meditációs gyakorlatot. Elindítottam a videót, amin nyugalmat árasztó férfi beszélt, háttérben a tenger morajlásával.

Azt mondta, hogy üljek vagy feküdjek, és lazítsam el testemet, a kezeimet, az energia pedig majd áramlik. Én utóbbit választottam. Ekkor érezni kezdtem, hogy az orrom irtózatosan viszketni kezdett. Nem mertem megvakarni, mert akkor, megtöröm a lazítás folyamatát. A videó szerint amúgy az energia a vállaimnál kellett volna, hogy tartson.

Én a viszont a helyett a béke állapota helyett másra sem mertem gondolni, csak hogy megvakarjam. A mellemnél járt már az energia, ekkor tört ki belőlem, és mint egy kerti bolhás macska, olyan intenzitással kapartam az orrom nyergét.

Az energia a csuklóimnál tarthatott, amikor visszafeküdtem. Megpróbáltam ismét követni a lazulás folyamatát. Szinte érezni kezdtem, ahogy a pozitív energia áramlik szét a testemben. Ekkor kezdtek el kint harangozni. A nyitva hagyott ablakon keresztül egyre erősebbnek kezdtem el hallani a zúgást, de próbáltam ellazulni.

Az energia, már a hasamnál tartott, én pedig másra sem bírtam gondolni, mint hogy bezárjam az ablakot. A lazulás folyamatosan áradt szét a testemben, legalábbis a videó szerint én pedig nem bírtam tovább a véget nem érő harangozást. Mivel két templom is van a sarkon és az óráik nem egyformán járnak, ezért mindig duplán kongatnak.

Felpattantam és bezártam az ablakot. Amikor visszafeküdtem az energia már a bokámnál tartott a narrátor szerint. Én pedig behunytam a szemem és megpróbáltam elcsípni még azt a kis lazulás foszlányt, ami a bokám felé tartott.

Belemerültem a nyugodt narrátor szövegébe és valóban szinte érezni kezdtem, hogy a lazaság átjárja a testem. Már mindjárt a talpamhoz ér, de nekem ennyi is elég lenne. Ekkor szólalt meg a telefonom.

 

Írta: Urszinyi  Fehér Csaba

Humoros meditálás

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba

 

 

 

 

 

 

http://www.karikaturarendeles.hu/