Fordította csoda a hetes villamoson
Dinamikusan pattan fel a villamosra a tag. Eléggé rosszul öltözött, meglehetősen ápolatlan, kezében az előbb abbahagyott, felszálláshoz eloltott fél cigaretta.
Koldusnak gondolom, így, elsőre, egynek azok közül, akik mindenféle megjátszott problémára hivatkozva szoktak pénzt kérni, az ilyen járműveken turnézva. De őt még sosem láttam, és főleg nem akarok előítéletes lenni. Lehet, hogy nem az, sőt, ennek van nagyobb esélye, csak az első asszociációm az volt, ami. Ő közben ruganyos léptekkel előre megy a majdnem üres szerelvényen, levágódik legelöl egy ülésre. Majd szinte ugyanazzal a mozdulattal fel is pattan, és rohan vissza. Ugrik is le a villamosról, sportosan, akrobatikusan, a már záródó ajtók között. Valamit ott felejtett a megállóban. A járművezető visszanyitja neki az ajtókat, így újra felszáll. Ugyanolyan frissen, mint az előbb, de egy mankót tart a jobb kezében. Ezt felejtette lent. Amikor újra biztosan felért a jármű lépcsőin, a hóna alá csapja a mankót, és immár sántikálva, a mankóra támaszkodva indul meg újra a szerelvény eleje felé. Azért, hogy ugyanoda leüljön. Csak immár ezt a műveletet is nehézkesebben végzi, mint az előbb, most már szinte intézi a leülést, méricskéli, nekiveselkedik, befarol, lehuppan.
Hiába: pár másodperccel ezelőtt még agilis, középkorú férfi volt, most meg már idős mozgássérült. Hogy rohan az idő… De meg az is igaz, hogy a megfelelő motiváció csodákat művel: bár – a jelek szerint – csak nagyon rövid távú csodákat.
Írta: Szeghalmi Örs
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Vicces koldus sztori