Disznó szemmel (részlet)

Disznó történetek
Disznó szemmel (részlet)

Tavaly került hozzám a két disznóm. Malacka korukban ketten elfértek egy járólapon. Amikor megérkeztek, beraktam őket a kecskék közé. Ahogy földet értek, menten kétfelé futottak. A kis csíkos kan a kecskék közé, a kocácska átugrott a tíz centis vadháló-lyukon, majd bevette magát a szőlőbe. A kant hamar elkaptam egy jól irányzott kapus ugrással, a kabátomba rejtettem, majd berohantam vele az alsó szint nagy szobájába, ott a malaclopó kabátaljat egy csavarintással felkaptam, és kipottyant Igi. Ja Iggy Pop ihletett meg bennünket, és a fiúcska Igi, a malac-kisasszony Popi lett.

Szerencsére az aznap esett tíz centis friss hó megmutatta merre ment a malacka, hát követtem. Egy hektár szőlőt átellenben átszelt, aztán megbújt egy rózsabokor alatt a csalitosban, ott kaptam el. A hóban kicsit elgémberedtek rózsaszín lábacskái, úgyhogy a jól irányzott vetődés ismét eredményes volt.
Egy hónapig a fürdőszobában laktak, hogy elég nagyra nőjenek a kitelepítéshez.

Sajnos az alsó szint továbbra is disznóólra hajaz, mert valahogy azóta sem tudtam kiganajozni; ugyanis mindig újratermelődik a rendetlenség. Pedig a disznók, velem ellentétben pedáns állatok. Nagyon takarékosak például. Egy hónapig megfelelt nekik csigán és földigilisztán élni. Igazi alkalmazkodók is: megtanultak legelni, és tűrték a kecskék döfködéseit. Türelmesek: mindig ők ettek utoljára – még a legkisebb gida is lefejelhette őket, és beérték a kecskék által összetaposott maradékkal.

Vártak, és tanultak, amíg be nem következett a nagy fordulat, és elérték mostani helyüket a ranglétrán.
Igazi vezetők. Miután kifigyelték a kecskék és birkák erősségeit és gyengéit, rájöttek, hogy a fülük a legérzékenyebb. Egy harapás, és máris övék a kaja. Megfordult minden, most már mindig ők esznek először, szabadon járnak-kelnek, értsd átmásznak a vadháló alatt, és csak a komfortzónájuk szab határt annak, hogy meddig mennek. Kurrogó hangjukat hallani a kis erdősávból, és ha szólok nekik, elő is bukkannak pár méterrel odébb.

Egy év alatt a disznók elérték a három padlólap hosszt, ami a törpe csüngőhasú malacok átlagos testhossza.
Igényeikhez igazították a kifutót, a kecskék udvarát. A kan rabszolgáivá tette a birkákat, felbujtotta a kutyát, hogy húzzon el egyet csavarogni, pedig már egy éve nem tett ilyet (ezúttal úgy elküldték, hogy már második napja várom haza).

Amúgy, ha jobban belegondolok, a disznók, legalább is az enyémek, eléggé hasonlítanak az emberekre.
A tápláléklánc aljáról felküzdötték magukat a csúcsra, minden úgy van, ahogy ők akarják, igényeikhez alakítják életterüket. A kan, a többi jószággal ellentétben, nem hagyja békén a hasas kocát, neki kell a malackodás, hát teljesítse kötelességét az asszony.

Mikor az bevágta a durcát, és migrénre hivatkozott Popika, Igi becserkészte az egyik jerkét.
Mára a birka is gömbölyödik, remélem a kostól … De ha már Rezsőke szóba került, aki awassi és keletfríz birka keveréke, zsírfarkú hátsója szintén bejön az idő közben Igiből – Kandivá avanzsáló kandisznónak, úgyhogy a földszintes, harminc kilós törpe-vaddisznó kergeti a kilencven kilós, hosszú lábú apabirkát, aki időnként feladja, és megáll Kandinak, hisz az úgysem éri fel.

Gidófalvi Lehel

Disznó történetek

Forrás: https://www.facebook.com/esztosztod/posts/2292933177671301?__tn__=K-R

 

 

 

 

 

Author: Urszinyi Fehér Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük