Bezzeg, bezzeg…
Budapest, 2050, Április 28
Bezzeg régen, nem olyan volt, mint most. A közösségi oldalakon kötött barátságok még jelentettek valamit az embernek. Ha emlékeztetőt kaptunk róla, felköszöntöttük ismerőseinket a születésnapjaikon, vagy likeoltuk a képeiket.
Ha találtunk egy idézetet, ami tetszett, azt kirakhattuk a hírfolyamba, és mások is küldtek számunkra érdekes dolgokat. Most meg csak ez a rohanó világ. Meg sem néznek egy képet, ha nem valósághű, háromdimenziós.
Akkor még azzal is megelégedtünk, hogy virtuális cica orrot, vagy nyuszi-fület, esetleg szakállt szerkesztettünk magunkra digitálisan. Most meg, ha kell, kutyussá operáljuk magunkat.
Ha valakit letiltottunk, az távol is maradt. Nem törte fel az álmainkat, kínai kalóz appok segítségével. A reklámokat is blokkolni lehetett, nem költöztek be a nappalinkba.
Akkor még csak a keresési előzményeinket és telefonbeszélgetéseinket figyelték, nem a gondolatainkat.
Az ételekről készítettünk képeket, meg a tálalásukról, nem pedig a végtermékről, amivé átalakul.
Még volt magánéletem, és ha összejöttem egy lánnyal, csak a kapcsolati státuszt kellett megváltoztatnom, nem pedig feltölteni a teljes randi-élmény emlékállományát, az éjszakával együtt.
Az ismerkedős oldal is egyszerűbb volt. A képek alapján választottuk ki a párunkat. Nem pedig, mint most, amikor az elvárások szerint alakítanak át bármelyik bevásárlóközpontban.
A mai fiatalok nem tudják, hogy mi is az okos telefon. Egy olyan világban, ahol mindenki SIM kártyát kap a fejébe, már a szülőszobában.
Szeretnék visszamenni abba az időbe, amikor még a gép előtt játszottak a gyerekek, és nem töltötték le a tudatukat a Mátrixba. Akkor még tudtuk, hogy mit jelent embernek lenni, és törődtünk egymással.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Vicces humoros visszaemlékezés
http://www.karikaturarendeles.hu/