Betétlap napló

febr 4, 2020
Balesetmegelőzés humoros történetBalesetmegelőzés humoros történet
Betétlap napló

Mint mindennap eddig, délután hazafele tartottam. Sikerült megúsznom a dugót, és ennek örültem. Ha beragad az ember, a szabadideje képlékennyé válik, és a haszontalan dolgok, melyek otthon várnak minket, sürgetővé kezdenek várni a számunkra. Sietünk, még akkor is, ha csak TV-t fogunk nézni a nap hátralévő részében. Viszont ez a mi időnk, megérdemeljük. Egész nap másokért dolgoztunk, hogy magunkért élhessünk.

Már csak egy körforgalom választott el a hozzám vezető ki utcától, amikor illetlenül, elsőbbségemet sárba tiporva elém vágott egy autó. Hatalmas volt és piros, és mivel jóval nagyobb volt nálam, meg is nyomtam a féket, reflexszerűen. Itt szó nem lett volna koccanásról, vagy betétlapok kitöltésérő. Egyszerűen csak áthajtott volna rajtam, mint buldózer, a frissen szétkent aszfalton.

Először tűzoltókocsinak hittem, de a vörös kocsi oldalán egy hatalmas fehér felirat árválkodott, mely büszkén hirdette „Balesetmegelőzés”.  Én most már csak bízok, hogy nincs még egy autó „Baleset okozás” címkével. Ha az elhárítás ilyen agresszíven nyomul a forgalomban, mit művelne az ellentéte.

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Balesetmegelőzés humoros történet