Bankáromlás, vicces írás egy bankról
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Bár Budapest egy egységes város, mindig is volt egyfajta kasztbeli különbség Buda és Pest között. Az utóbbi pár évben az alsóbbrendű oldalon jelentősen változtattak, lásd a buli negyedeket, sétálóutcákat, üzleti központokat. Az emberek érzéseiből viszont nem tudták teljesen száműzni a gondolatot, hogy Buda elegánsabb, drágább, hivalkodóbb és előkelőbb. Mintha a levegő is karcosan tisztább lenne a dombosabb oldalon, vagy az emberek jobban adnának ott megjelenésükre, vagy öltözködésükre.
Természetesen bennem is megmaradt ez a benyomás, így amikor a várnak otthont adó részre látogatok, a szebbik ingemet és a jobbik cipőmet veszem fel, és talán tudat alatt is, egy fokkal kimértebben, előkelőbben próbálok viselkedni. Teszem azt főleg akkor, ha hivatalos helyen akad dolgom, mondjuk egy bankban. Itt is adnak a kinézetükre, nem úgy, mint nálam Érden, ahol bárki csak úgy besétálhat egy fiókba.
Csengetni kell és csak pár másodperces gyanús méregetés után enged be a biztonsági őr, nehogy rabló, vagy esetleg puccos budai bukszáktól kéregető koldus legyek. A hely maga is méltóságot sugároz, a kisasszonyok is illatos kosztümjeikben csak emelik a fiók magas színvonalát.
Az egyik finom kis hölgynél kerültem sorra, aki az idegességtől szemeit forgatva hadarta el az ilyenkor szokványos „személyitlakcímkártyátszámlaszámot” kérését.
Én kapkodástól remegő kezekkel nyújtottam át az előre kikészített dokumentumokat, ő pedig csalódottan azonosított a rendszerben, mivel így egy kicsit dolgoznia kellett.
Közöltem az igényemet, ami persze nem rablás volt, az elegáns-csinos pénztárosnő pedig erős ütésekkel csépelni kezdte a cégtulajdon klaviatúráját, miközben a nálam korábban felújító kőműves brigád cifra káromkodásait múlta felül, bombázva engem hangzatos „b” és „k” betűvel kezdődő igékkel.
Én bölcs tekintettel, megértően hallgattam, miközben bár nekem mondta, igyekeztem meggyőzni magamat, hogy nem a személyemnek szólt. Ekkor döbbentem rá, hogy nem csupán egy jött-ment tisztviselő szolgált ki engem, hanem maga a fiókvezető helyettes. Ő pedig rám zúdítva a káromkodás áradatot, folyamatosan szidta a bankot, melynek én már évek óta hűséges ügyfele voltam.
Vegyes érzésekkel, hagytam el az intézményt, ropogós bankókkal a tárcámban. Egyrészt örültem, hogy nem a kis hölgy beosztottja voltam, másrészt felmerült bennem a kérdés, ha egy fiókvezető ennyire elégedetlen a bankkal melyet képvisel, vagy neki rossz a természete, vagy talán ideje keresnem egy másik számlakezelő céget.
Hamar elhessegettem e gondolatokat magamtól és rájöttem arra, hogy semmi gond sincs az érdi fiókkal, ahova bárkit beengednek. Ott legalább kedves a pénztáros, így lehet, hogy mégsem olyan rossz az a bank.
Természetesen nevüket szándékosan hagytam ki e cikkből, mert bár egy dolgozónak tudnia kéne, hogy miként képviseli munkaadóját, még akkor is, ha rossz napja van. A cég viszont ezért még nem szolgált rá arra, hogy hitelét rontsam a nyilvánosság előtt.
Apám helyett, apám leszek, Urszinyi Fehér Csaba
