Balhéleves

Egy pláza étkezőrészlege.

Az egyik asztalnál egy óriási, kigyúrt, barbershopban igazíttatott szakállú tag, meg a kicsi, sminkkel túlzott nője esznek.

A takarítónő, aki a mellettük lévő szemetest szeretné kiüríteni, de nem fér el, szól is a tagnak, hogy legyen szíves egy kicsit odébb húzódni. Erre a tag nője először csak szolidan ordítozni kezd, hogy az ő emberét ne utasítgassák, aztán a barátja morgolódva feláll, odacsapja az asztalra a villáját, a nő meg már egészen ordenáré módon pofázik, végül – hogy rosszat tegyen a takarítónőnek – lesepri az asztalról a saját ételeiket: fröcsköl a leves mindenfelé, talán a környező vendégekre is jut, repülnek a második fogás darabjai is.

A takarítónő fogadkozik, hogy rendőrt hív – de hát eleve hol van ilyenkor az áruház biztonsági szolgálata? Egy pillanat alatt kijön viszont valamilyen menedzser – de nem is foglalkozik a botrány okozóival, hanem eleve a takarítónőt viszi be az irodába egy kis fejmosásra. A vaduló nő odaáll a menedzser elé, hogy „tessék, én vagyok az”, de a főnök egy szót sem szól neki, csak elmegy mellette, viszi magával az alkalmazottat. Aztán a hőbörgők még nyomnak egy outrot is hőbörgésből, miközben egyszerűen elsétálnak.

Hát, ha ez nem félelemből történt, akkor végül is jól alkalmazták azt, hogy a vásárlónak mindig igaza van. Bár attól még a vásárlót bizonyos esetekben felelősségre kellene vonni.

Az elvitt alkalmazott helyett másokat küldenek, hogy takarítsanak fel. Éles, hirtelen mozdulatokkal törlik az asztalt, seprik az ételmaradékot, mossák a padlót – dühösek.