Pocok Peti és az ellopott karácsony
December 24. 24:00
Dermesztő hideg uralkodott a hólepte tájon. A vidék mozdulatlan képét csupán néhány megrészegült hópehely törte meg. A végtelennek tűnő sötétségben a hold meggyötörten próbált világítani, azonban vészjósló, fekete felhők állták fényének útját. Egyetlen apró fénypont világított csak a kísérteties tájon, egy épület megfagyott ablakán kiszűrődve. Árnyék osont a széllel, s halk lánccsörgés hangja törte meg a mozdulatlan csöndet. Egy pillanatra, mintha az istállóban nyugvó rénszarvasok is elfelejtettek volna lélegezni. Hirtelen egyikőjük felkapta fejét a zajra. Egyre növekvő nyugtalanság lehelte be a helyiséget. Valaki jár odakinn, suhant végig az érzés a megrémült szarvason. A szél is feltámadt, s mintha vészjósló suttogásba kezdett volna.
Sötét árny nehezedett az épületre. Ráncos, göcsörtös ujjak érintették meg az ablak külső peremét. Az ujjak hosszú, fekete körme élesen hasította fel az ablakra fagyott havat. Az apró fény álmosan pislákolt, s – talán ki tudja, lehet a rémülettől -, egyre kisebb és kisebb lett, míg végül füstölögve, örök álomra szenderült.
Ám ekkor mintha a világ is örök álomba szenderült volna, a Föld minden pontján kialudtak a fények, majd a süvítő szél – megadva magát a gonosznak-, a karácsony szelleme helyett már csak dermesztő hideget és rémületet vitt tova végtelen szárnyán, a messzi földkerekség megannyi zugába.
December 24. 23:58
Péter épp forralt bort készített magának. Hogy megbolondítsa alkotását, némi rummal, vanília aromával, és fahéjjal ízesítette azt. A háttérben kellemes, halk karácsonyi dallam szólt, s almás pite nyálcsorgató illata lengte be a helyiséget. Majd hirtelen elhalkult a zene, és sötétség lepte el a házat. Nagy csattanás majd jajveszékelés következett. – Hogy az a szentséges! – kiáltott fel Péter, magára borítva friss, forró alkotását. Ezután még megannyi csúnya szó hagyta el száját.
Káromkodását apró szöszmötölés zaja zavarta meg. A konyha ablakában hatalmas árnyék jelent meg. Péter hangja elcsuklott. Az árnynak hatalmas szarvai voltak, s meleg leheletével bepárásította az ablakot. Ezután, mintha az ablakot be kívánta volna törni. Péter lassú léptekkel hátrált. A sötétségben kutatni próbált valami konyhai fegyver után, de csak leborított mindent a helyéről, s belerohanva a karácsonyfába, hatalmas küzdelembe kezdett a fa égősorával, amiről – igen csak pityókás állapotában – azt hitte, hogy fojtogató rablóbandita. Végül belegabalyodva a madzagba, fejjel lefelé lógva adta meg magát.
Az ablak betört. A szél csilingelő kolomp hangját engedte be a házba. Hatalmas paták jelentek meg az ablak peremén majd tulajdonosuk hirtelen a szoba közepén termett. Nagy dübbenés, majd óriási szarvak nyújtózkodtak az ég felé félelmet keltve, a hold halovány fényében. Péter apró szíve hevesen kalimpált. – Ütött az órám! – sírta jajveszékelve.
Ekkor a hatalmas lény közelebb lépett. Nagy, taknyos orrával megszaglászta a fáról lógó szerzetet, majd felkiáltott. – Peti! Hát nem ismersz meg? Rudolf vagyok, a rénszarvas! Hú, az anyja! – húzta vissza orrát fintorogva. – Fura szagod van. Mennyi bort ittál? És miért lógsz fejjel lefele a fáról?
Peti levegő után kapkodva próbált megszabadulni a meleg, ragacsos takonytól, majd gyors kalimpálásba kezdett, reménykedvén abban, nyakon találja vágni az őrültnek vélt szarvast.
– Elment az eszed? Összetöröd a házam! Mi közöd ahhoz, hogy én mennyi bort ittam? Én legalább nem teszek kárt más tulajdonában!
– Hát barátocskám, az ablakod legyen most a legkisebb gondunk. Nagy baj történt! – válaszolt a szarvas keserűen.
– Mi történt? Segíts le a fáról és mesélj el mindent!
A szarvas leszedte Pétert a fáról, s egy égő gyertya halovány fénye mellett mesélte el sírva a történteket.
– Veszélyben a Föld drága barátom, és a Télapónak nyoma veszett! – mondta zárásként.
– Szent Pocokbajusz! És akkor most?
– Hogy érted?
– Hát, mi az első lépés?
– Az, hogy elrepülünk az Északi-sarkra, és megkeressük Krampuszt. Biztos vagyok abban, hogy ez az ő műve!
– Mi? Repülünk? Nem tudom feltűnt e, de nincs szárnyam. Amúgy sem bírom a magaslati levegőt.
– Ez most nem számít. Felpattansz a bundámra és kész. Pofon egyszerű.
– Neked bizonyára, de nem tudom érzékelted e, hogy én mennyire félős és kicsi vagyok. Szőrős, de nem félelmetes! Még a farkam is kicsi. A Krampusznak biztosan nagyobb van! Hogy mentsem így meg a világot?
– Mi van?
– Gondolkozz! A Krampusz nagy, én kicsi. Érted? Ennyi erővel egy bolhát is felkérhetnél erre a mentő expedícióra!
– Hm, nem is rossz ötlet! – vidult fel a szarvas.
– Hogyan?
– A bolha valóban jó ötlet! Mivel nem látja senki, jó felderítő lehet!
– Nahát, az is igaaaaaaaaaaaaaaa….- kiáltott fel Peti, de ebben a pillanatban a szarvas felkapta, s tova is tűnt vele a ködös, téli messzeségben.
Írta: Gönczi Erika
Aranyos történet
http://www.karikaturarendeles.hu/