A pizzán sült tepsi
Konyhaművészeti tippjeim – ma: vegetáriánus pizza gazdagon
Fontos, hogy a pizzához elő kell melegíteni a sütőt.
Ám ne felejtsd el, hogy a sütőt körülbelül három évente egyszer ha használod, ráadásul amikor vetted, kaptál hozzá valami pléhizét is, továbbá egy egész szofisztikáltnak tűnő nyársat, esetleges grillezéshez, ami még mindig a gyári nájloncsomagolásában van – és mindezt az amúgy is ritkán használt sütőben tartod, ráadásul a legfelső rácson, annak is a legmélyebb részén, bent, a sarokban, úgyhogy előzetesen belenézve sem látszik. Tehát ne feledd kivenni, már az előmelegítés előtt, különben már az előmelegítés során el fog olvadni a műanyag zacskó, ami az amúgy fölösleges nyársat tartalmazza, és ettől rendkívül érdekes illatvilágú – szakkifejezéssel élve büdös – lesz a sütő is, a konyha is, a lakás is. Így már maga a pizza nem helyezhető rögtön az előmelegített sütőbe, hogy legalább az ne legyen.
(Egyébként vegetáriánus pizza gazdagon elkészítése: győzd meg magad, hogy nem kell, úgyis cukor van benne, egészségtelen, meg jön is a nyár, aztán mégis menj be a következő busszal a Pennybe, majdnem pont ott tesz le a busz, és mire végigmegy és megfordul, jöhetsz is vissza ugyanazzal, meg a szajréval.)
Extra profi tipp: miután kiszellőztettél, és az olvadt, majd megkötött műanyagot leszedted a sütőrácsról, előmelegített – hol az a rohadt nyárs, meg a pléhizé? itt van, kívül, a zacskó maradékában, oké – sütőben egyszerűen elkezded sütni a pizzát, ám figyelj arra, hogy hiába várod, hogy a sütőn lévő visszaszámláló óra hangjelzést adjon, hogy kész van, jobb, ha a szemednek hiszel, mert a jelek szerint olyan sütőt vettél, aminek a visszaszámlálója nem ad semmilyen hangjelzést, amikor nullára ért, és hiába nézegeted bent a pizzát, amelyik egyre kétségbeejtőbb állapotban van, már fél éve sül, de nem lehet még kivenni, mert nem volt hangjelzés (bár az óra közben már rég lejárt, csendben), és végül mégis kiveszed, amikor odabent már a végrendeletét írja.
De nem is baj, ha kicsit megégeted a pizzát, ha előtte már sikerült megfelelően nájlont is olvasztani a sütőben.
Ultra profi tipp: a sütő kihűlése után helyezd vissza bele a pléhizét, meg a felfodrozódott zacskó maradékában a nyársat, mert annak ott a helye, na, és különben sem tanulsz semmiből.
Legközelebb: narancsos sütemény, forró műanyagzacskó-krémmel.
Unfollow me for less recipes. (ford. :Kövess ki kevesebb receptért)
Írta: Szeghalmi Örs
Könyvek - Könyvem
Megjelent Urszinyi Fehér Csaba, Ahol a vas úszik regénye! Humoros kalandregény
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Rólunk ~ Karikatúra rendelés
Urszinyi Fehér Csaba vagyok, író, az https://www.antinetpresszans.hu/ főszerkesztője. Hivatásomnak tekintem a hazai kultúra támogatását és fejlődését, és az irodalom mellett a karikatúra a másik szenvedélyem. Épp ezért …
Vicces pizza sütés