Zöldes-kék hírek

jún 12, 2019
Írta: Fehér József Poénos cikkÍrta: Fehér József Poénos cikk
Írta: Fehér József

Poénos cikk

Két mezőtelki és két mezőszabolcsi fiatalember ellen indult eljárás. A február 1-ről 2-re virradó éjszakán behatoltak egy örvéndi portára, ahonnan száz Euró értékű élelmiszert emeltek el. A nyomozás során kiderült: ők négyen 1997-ben már betörtek ugyanoda, tavaly októberben pedig egy másik örvéndi gazdánál fosztogattak.”Két mezőtelki és két mezőszabolcsi fiatalember ellen indult eljárás. A február 1-ről 2-re virradó éjszakán behatoltak egy örvéndi portára, ahonnan száz Euró értékű élelmiszert emeltek el. A nyomozás során kiderült: ők négyen 1997-ben már betörtek ugyanoda, tavaly októberben pedig egy másik örvéndi gazdánál fosztogattak.”
Elképzelt magyarázat:
,,Nem történt semmi különös azon az éjszakán, csak mentünk haza a diszkóból és az egyik komának nagyon megfájdult a hasa, a másik éhes lett, a harmadik szomjas, nekem pedig együtt mind a hármójuk baja előjött. A koma elkezdett hányni, görnyedt előre meg hátra, mert üdítő helyett tréfából konyakot tehettünk az üvegébe, ott a bulin. Itt csak valami ennivalóféleség segíthetne!

Szétnéztem a mezőn, de nem találtam semmit. A fürjek már elbújtak, a fácán meg nem jár éjszaka arrafelé. Piroska sem jött a kosarával. Mondom, gyertek, ugorjunk be Örvéndre, tudok ott egy derék háziasszonyt, aki a legjobban főz a faluban.

El is indultunk, toronyiránt, megérkeztünk ama bizonyos portához. Meghúztam a maradék konyakot és a csengő zsinegét, de elszakadt, mert régi volt, a kutya, meg új! Csilingelés helyett morgást hallok! Először azt hittem, hogy a hasam korog, de már rontott is rám az eb, mint akit hívtak!

Láttam rajta, hogy most nem játszani akar, ezért zsinegelni kezdtem felé, önvédelmi célból, de bántani nem akartam. Úgy belegabalyodott a csengődrótba, hogy mire észrevettem megfulladt, talán azért is, mert az egyik koma rálépett a nyakára véletlenül háromszor.

Bekiáltottam a háziaknak, hogy itt volnánk, de furcsa mód senki sem válaszolt. Most vettem észre, hogy sötétek az ablakok. Mondom a haveroknak, ha már itt járunk, nézzük meg, nincs-e valami bajuk az öregeknek. Annyi mindent hallani mostanában, sok a gonosztevő, meg a tolvaj, hátha segíthetnénk.

A barátom még rosszabbul lett, én meg éhesebb. A másik két haver, már odabent voltak. Egyik a tyúkól felé ment tévedésből, a másik, ekkor már a verandán állt, hogy idejében segíthessen az otthoniakon.

Kicsit meglöktem az ajtót, kiesett sarkostul. Beléptünk, de nem volt odahaza senki. Mondom a fiúknak: tudjátok mit, lepjük meg a hazaiakat, oszt készítsünk valami vacsoraféleséget, majd örülnek a meglepetéstől, mikor hazajönnek.

Szétnéztem a spájzban, kezdtem kiadogatni hat személyre az adagot: sonkát, szalonnát, tepertőt, zsírt, tojást, kompótokat. Egy ideig vártunk a hazaiakra, de késtek, ezért nekiláttunk a falatozásnak. Szóltam a haveroknak, hogy ne zabáljanak olyan mohón, ügyeljenek, hogy csak egy megadott értékig fogyasszanak, mert onnan felfele már bűnténynek minősül az evés idegen portán, a háziak távollétében.

Ekkor már csak nem győztük várni a háziakat, ezért, a maradék elemózsiát becsomagoltuk, mert hosszú út volt még hazáig, és gondoltuk, ha találkoznánk az öregekkel útközben, adnánk nekik belőle…

Hát így volt. Ez 1997-ben történt. Aztán, ni csak mi történt most februárban! Megint csak megyünk haza a diszkóból, barátom ismét konyakot ivott, és, megint megéheztünk.

Mondom nekik ,, Hé, emlékeztek még, milyen jó gazda az az örvéndi, ő aztán tudja, hogyan kell pácolni a sonkát. Ne is menjünk mi máshová, mert még megsértődik ránk. Ezért tértünk be ugyanoda. Már ismertük a járást.

A csengőzsineg megint csak leszakadt, mert már ismét régi volt. A kutya viszont ezúttal is új volt, ezért megint csak nem játszani akart, úgy hát mire észbe kaptam volna, szokásosan belekászálódott a zsinegbe.

Érdekességként említem, hogy megint nem volt otthon senki, ezért vigyáztunk, hogy most is csak maximum értékben vacsorázzunk. Bár, ha őszinte akarok lenni, ennyi pénzért már főtételt is ehettünk volna, a faluvégi bárban.

Az áldott jó szívem, meg a szokás nem engedi ugye, hogy cserbenhagyjuk azt a drága jószívű gazdát, de finom volt a töpörtyűje! Ha kiszabadulok innen, ahol egyáltalán nem olyan jó a koszt, mint Örvénden, meglátogatom megint az öregeket, csak azt üzenem, most már tegyenek erősebb zsineget a csengőre, hogy az új kutya megint bele ne gabalyodjék, ahogy szokott”.
Vége

Szétnéztem a mezőn, de nem találtam semmit. A fürjek már elbújtak, a fácán meg nem jár éjszaka arrafelé. Piroska sem jött a kosarával. Mondom, gyertek, ugorjunk be Örvéndre, tudok ott egy derék háziasszonyt, aki a legjobban főz a faluban.

El is indultunk, toronyiránt, megérkeztünk ama bizonyos portához. Meghúztam a maradék konyakot és a csengő zsinegét, de elszakadt, mert régi volt, a kutya, meg új! Csilingelés helyett morgást hallok! Először azt hittem, hogy a hasam korog, de már rontott is rám az eb, mint akit hívtak!

Láttam rajta, hogy most nem játszani akar, ezért zsinegelni kezdtem felé, önvédelmi célból, de bántani nem akartam. Úgy belegabalyodott a csengődrótba, hogy mire észrevettem megfulladt, talán azért is, mert az egyik koma rálépett a nyakára véletlenül háromszor.

Bekiáltottam a háziaknak, hogy itt volnánk, de furcsa mód senki sem válaszolt. Most vettem észre, hogy sötétek az ablakok. Mondom a haveroknak, ha már itt járunk, nézzük meg, nincs-e valami bajuk az öregeknek. Annyi mindent hallani mostanában, sok a gonosztevő, meg a tolvaj, hátha segíthetnénk.

A barátom még rosszabbul lett, én meg éhesebb. A másik két haver, már odabent voltak. Egyik a tyúkól felé ment tévedésből, a másik, ekkor már a verandán állt, hogy idejében segíthessen az otthoniakon.

Kicsit meglöktem az ajtót, kiesett sarkostul. Beléptünk, de nem volt odahaza senki. Mondom a fiúknak: tudjátok mit, lepjük meg a hazaiakat, oszt készítsünk valami vacsoraféleséget, majd örülnek a meglepetéstől, mikor hazajönnek.

Szétnéztem a spájzban, kezdtem kiadogatni hat személyre az adagot: sonkát, szalonnát, tepertőt, zsírt, tojást, kompótokat. Egy ideig vártunk a hazaiakra, de késtek, ezért nekiláttunk a falatozásnak. Szóltam a haveroknak, hogy ne zabáljanak olyan mohón, ügyeljenek, hogy csak egy megadott értékig fogyasszanak, mert onnan felfele már bűnténynek minősül az evés idegen portán, a háziak távollétében.

Ekkor már csak nem győztük várni a háziakat, ezért, a maradék elemózsiát becsomagoltuk, mert hosszú út volt még hazáig, és gondoltuk, ha találkoznánk az öregekkel útközben, adnánk nekik belőle…

Hát így volt. Ez 1997-ben történt. Aztán, ni csak mi történt most februárban! Megint csak megyünk haza a diszkóból, barátom ismét konyakot ivott, és, megint megéheztünk.

Mondom nekik ,, Hé, emlékeztek még, milyen jó gazda az az örvéndi, ő aztán tudja, hogyan kell pácolni a sonkát. Ne is menjünk mi máshová, mert még megsértődik ránk. Ezért tértünk be ugyanoda. Már ismertük a járást.

A csengőzsineg megint csak leszakadt, mert már ismét régi volt. A kutya viszont ezúttal is új volt, ezért megint csak nem játszani akart, úgy hát mire észbe kaptam volna, szokásosan belekászálódott a zsinegbe.

Érdekességként említem, hogy megint nem volt otthon senki, ezért vigyáztunk, hogy most is csak maximum értékben vacsorázzunk. Bár, ha őszinte akarok lenni, ennyi pénzért már főtételt is ehettünk volna, a faluvégi bárban.

Az áldott jó szívem, meg a szokás nem engedi ugye, hogy cserbenhagyjuk azt a drága jószívű gazdát, de finom volt a töpörtyűje! Ha kiszabadulok innen, ahol egyáltalán nem olyan jó a koszt, mint Örvénden, meglátogatom megint az öregeket, csak azt üzenem, most már tegyenek erősebb zsineget a csengőre, hogy az új kutya megint bele ne gabalyodjék, ahogy szokott”.
Vége

Állhír a medvéről, Fehér József

http://www.karikaturarendeles.hu/

Fehér József
Fehér József