Vicces online tanulásVicces online tanulás
Olcsó tanfolyamnak híg a nete

Kíváncsi voltam valamire, ezért kutatni kezdtem utána a neten. Elég hamar bele is futottam egy olyan hirdetésbe, amelyik azt ígérte, hogy pontos válaszokat fognak adni a dologra, ingyen. Én pedig örültem a dolognak, mivel nem csupán többet tudok meg arról, amit szerettem volna, de egy gyorstalpaló tanfolyam után már a szakértője is leszek a témának.

A weboldal először az email címemet kérte. Én pedig úgy éreztem, hogy ez csekélyke fizetség lesz, ekkora tudásért. Amikor továbbléptem, egy 18 ezer forintos könyvet akartak rám sózni. Szerintük így könnyebb lesz majd a tanulás.

Nem ettem meszet, hogy kiadjak 18 ezer forintot egy könyvért, ha ingyen elmondják, ami benne van, így továbbmentem. Ekkor pontokba sorolva mutatták be a válaszokat, amiket hamarosan meg fogok kapni…egy online tanfolyamon, ami csupán 50 ezer forint lenne, persze 100 ezer helyett. Csak most, csak nekem, mert én olyan különleges ember lennék, vagy ilyesmi.

Itt egy sor cifra káromkodás következett. Másnap felhívtam egy havert, aki választ adott arra az egy kérdésre, amire több mint fél órát vesztegettem el, a gép előtt ülve.

A weboldaltól pedig azóta is kapom a leveleket, hogy biztosan nem akarom megvenni a könyvet, és még mindig csak nekem, lenne ez az olcsó tanfolyam.

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

 

 

 

Vicces online tanulás