Quesadilla, avagy valami mexikói sajtos palacsinta recept

  Hozzávalók, tejföl, paradicsom, avokádó…Azt elfelejtettem venni, így papucs le, kabát fel, és a szövetkabát-mackóalsó éles kontrasztjával irány a közért. Megérkezve szakértő arccal végig nyomkodom az összes avokádót, majd csalódottan megállapítom, hogy mindegyik kemény. Ekkor látom meg, hogy van külön, puha avokádó is, persze drágábban. De akkor minek hozzák a keményet?

Kasszánál udvarias mosollyal előre furakszom az egy darab gyümölcs, zöldség, akármivel, hiszen hamar végzek. Ott persze elfelejtem a PIN kódot. Miért pont egy 900 forintos tételnél ne kérné a rendszer?  Korábban a 30 ezres bevásárlásnál bezzeg kussolt a kis POS. Így hosszú percekig nyomogatom a terminált, miközben a mögöttem álló vásárlók szemeiben látom, hogy én lettem az “avokádós kis k*cs*g”, aki feltartja a sort.

Ismét otthon, folytatom a recept olvasását. Kell még hagyma, tortilla lapok, koriander. Hoppá, azt is elfelejtettem venni. Ismét felkapom a dizájner cuccomat, irány a közért. Páran azok közül, akik sorban álltak mögöttem még ott vannak. Megvetően mérnek végig egy “Na, ennek sincs jobb dolga” megjegyzéssel a fejükben. 

Én viszont nem törődök velük, mivel rekord idő alatt találom meg a cserepes koriandert. Most már rutinosan libbenek a sor elejére. Mint egy kaszinóban a nyerő zsetonokat, úgy csapom ki a fixen kiszámolt 675 forintot a kasszás hölgy elé, még mielőtt megkérdezhetné, hogy kártya vagy készpénz? Apró kisanyám, ez most apró lesz! Kuncogok magamban, és kezemben lóbálva a koriandert, mint egy trófeát, elhagyom a boltot.

Folytatom a főzést. Szóval, hagyma, tortilla lapok, koriander, szól a recpt. Vagdosni kezdem a növényt, és akkor veszem észre, hogy egy petrezselymet hoztam haza.

Ott egy meg a fene! Sajtos palacsinta lesz az ebéd!

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

Mexikói kaja humor

Az Antinetpresszáns, egy humorlap

Gondolatokat oszt meg, és elgondolkodtat. A szenzációk és botrányok hajszolását, vagy hatásvadász, befolyásoló cikkek közlését, meghagyjuk másoknak.

Nem a hírekről tájékoztat, vagy a politikáról formál véleményt, de még be sem számol róla.

Egyszerűen szórakoztat, nevettet és olyan dolgokkal foglalkozva, melyek a mindennapjainkat töltik ki.

Elvünk az, hogy pozitív, életvidám gondolatokkal töltsük fel az olvasót, még akkor is, ha témáinkat, az életben felbukkanó abszurd dolgok biztosítják.

Urszinyi Fehér Csaba

Főszerkesztő