Fácán-burkeszk
Amikor a fekete kökényen csöpög a harmatosan hulló eső, megállok, és beszívom a páradús, hűs levegőt. Ahogy elsétáltunk a csipke- és kökénybokrok mellett, garmadával röppentek fel a verebek. Rég láttam ennyit, mintha egy titkos mágnesháló kötne össze bennünket, a verebek követnek, felröppennek, leszállnak.
Megfordulunk. Kajla kutyám ilyenkor éli ki szaladgálási vágyát. Pár napja fácán burleszknek voltam tanúja. Ahogy a szőlőt elhagytuk, megneszelhették, hogy jövünk, és vagy tíz húzott el a dűlő fölött. Három-négy lépést tehettünk meg, és hangos surrogással, az előbbi tíz, magával ragadott egy-egy cimborát, és vagy harminc fácán repült el a fejünk felett.
Ősz van. Valaha ez volt a kedvenc évszakom – bár a valaha, mintha kezdene feloldódni, mert újra az őszt szeretem a legjobban. A gyümölcsök, a színek, az apró szemű eső. A bőségét sorozatban potyogtató, adakozó természet ilyenkor lecsendesedik, és az idő is csak szemerkélve hullatja a perceket. Belül, a házakban viszont a visszahúzódó élet, vidám lüktetésbe kezd. Jó bent lenni, melegedni, csevegni, nagyokat enni.
Az ősz jó!
Gidófalvi Lehel
Őszi írás
