Altató tea riasztással
Írta: Fehér József
Jópofa cikk
Valahogy furcsán van elfuserálva az utóbbi időben ez a világ. Megfigyeltem, ahogy egyre több időnk maradna az alvásra, egyre kevesebbet alszunk! Ez nem is haszontalan degeneráció földműves embernél, már, aki bírja, hogy még látás és vakulás előtt és után is kimenjen tenni-venni a tanyára, a földre, de városi embernél nem egy leányálom feszengeni az ágyban várni, mikor jön már az a drága szép első, a felkelni vágyás villamosa.
Feleségemmel, Nórikámmal mi is feliratkoztunk a nem korán, de szinte már le sem fekvők klubjába. Ezt viszont hamar meguntuk! Már nem volt mit tenni, mert a tagsági ,,díjat” nem adta vissza az álommester. Azt kezdtük hinni, hogy,,örökké” csapdájába estünk, amikor az egyik, számunkra igen kedves és városszéli giga-pénznyelő hipermarketben, kora esti portyázásunk során felfedeztünk egy feltűnő diszkrécióval tornyosított rakományt. Felette a csodamézesmadzagunk mottója: Altató tea.
Úgy tekintettünk rá, mint a Szent Grálra. Láttuk, hogy más teákhoz képest ez a húsztasakos kis csodadoboz nem is drága, hát bele a kosárba, ahol szerencsére volt még egy kis helye, merthogy közben valakik telepakolták azt, lehet tévedésből… Nem reklamáltunk, mert éppen kellett volna nekünk minden, ami ott volt, meg még az is, ami nem!
Boldogan indultunk haza a hidegre fordult, kora őszi estén, és már láttuk szemünk előtt, hogy éjszaka nem látjuk végre a plafont.
Elfelejtettem említeni, hogy Nórikámnak van egy nagyon jó, számomra unalmas szokása, ha nincs ideje már a pénztárnál átvizsgálni alkalmi ellenőrként a számlaoszlopot, otthon teszi meg azt. És már éppen mondtam, igyunk egyet a teácskából, és aludjunk végre neki köszönhetően, amikor láttam, hogy az én szelídmotoros feleségem egyre idegesebb lesz és alvás helyett előzni készül a mérgelődés országútján. Alig merte elmondani, hogy most látja: hét doboz teát vettünk meg.
Na ne már! Akkor ez a mi hetedik csodánk!- mondtam kétségbeesve a fáradtságtól, hiszen a vak is láthatná, hogy csak egy dobozunk van.
– De nézd meg Joci! A számlán látszik, hetet fizettünk! A várt összeg hétszeresét!
Azt most nem ecsetelem kedves olvasóim előtt, hogyan telt az éjszakánk, mikor a házban már ott volt a rég áhított altató teánk…Egy dolog azonban fellebbezhetetlenül bebizonyosodott: Hatása, az van a nyomorultnak!Élénkítő!…
Másnap visszamentünk a tett színhelyére, mint valami szörnyen felkészült helyszín(l)elők, ezekből a mai mindent megoldó filmekben. Régi beidegződésünk szerint fel voltunk készülve nagy csetepatékra, arra, hogy lehazugoznak majd minket, arra, hogy kéznél lesz kis kézi fegyverem, az okos telefonom. Mindenféle reklamálási szám lehetősége nélkül, mert egyet sem tudok, de azért lefényképezném azt utoljára, aki hazugnak és ügyeskedőnek merné nevezni egyetlen drága kis feleségem, meg ugye engem is, a viccelésben megőszült hetvenegykedőt.
A helyszínen az első ablaknál persze senki sem volt odabent, Jellemző! – gondoltam. Viszont volt egy úrféle az ajtótól nem mesze. Először azt hittem valami hülyegyereket felejtettek ott a szülei évekkel ezelőtt és szánalomból adtak az üzlet dolgozói neki egy egyenruhát, hogy ne fázzon meg a nyitott ajtó előtt, mert más nem volt. Csalódtunk, mert nagyon is értelmesen mutatott az árugaranciákat intéző tótumfaktum fiú felé, hogy: Az ott!
Mint amikor a gladiátor bemegy az oroszlánok ketrecébe, úgy tette le Nórikám a számlát és az egy doboz teánkat a fiú elé, remélve, hogy életében először csodát tesz vele egy férfiember. Persze ebben most én is erősítettem halvány kontúrként a háttérből, úgy kétlépésnyire, még alvó oroszlánként, készen az aranykorszaki hasztalan veszekedésre, igazunkért.
A zordon tótumfaktum legény némán, mint egy Levente elvette a számlánkat és mondta, üljünk le egy kis padra, mert kell egy tíz-tizenöt perc, amíg megnézik a tegnapi felvételen mi is az igazság.
Na, ekkor csodálkoztunk rá Nórikámmal, mint két kis focista, aki a kispadon rádöbben, hogy tagjai lettünk a Reál Madrid vagy legalább is egy valamirevaló világhírű focicsapat stábjának, ahol már igazi játékosnak tekintik azt, aki a pályán van, és kis pénzecskéjével hozzájárul a napi több milliárdnyi bevételükhöz. Merthogy, és ezt most tudtuk meg, minden pénztár előtt a futószalag felett egy kis web kamera rögzít reggeltől estig minden vásárlást.
Attól a pillanattól kezdve úgy éreztük magunkat mintha mi lennénk ennek a csodás áruháznak a tiszteletbeli újdonsült igazgatói. Már nem kis Tóth Jánosok voltunk! Le sem akartam fotózni többé a szégyenpadra tétel miatt azt a kezdő fruskát, ki nem tudta előző nap megkülönböztetni az 1-est a 7-es számtól és jól beütött nekünk a pénztárgépen, elrontva azzal álmunkat az altató tea ellenére.
A számukra csekélyke, nekünk nagy összegnek számító pénzt visszakaptuk, és a számlánkon, amit be is fogunk keretezni azt írja ,, A vásárlónak volt igaza! (Elnézést a tévedésért! Az nem volt…) sajnos, jutalompezsgőt sem kaptunk, mint fiaim mesélték a luxushajókon, ilyenkor az szokás volt…
Érdemes volt eddig élni, hogy végre ilyesmit is megéljünk!A tea nem altat, a pénztáros kislányok tévednek, minden szinten átvernek, de ha igazunk van, végre el is ismerik már itt, valahol, Európában…
Jópofa cikk
http://www.karikaturarendeles.hu/