Kikaptamim, szórakoztató írás.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Punnyadós téli estéken, amikor a tévé előtt exkluzív főzőműsorok nézése közben majszoljuk a kolbászos kenyeret, azok a fránya zsírpárnák megkezdik tavaszig tartó kapaszkodásukat derekunkra. Csakis azért, hogy a jó idő beköszöntével szörnyülködjünk azon, nem jön ránk a kedvenc bézs nyári nadrágunk.
Ezt megelőzendő elhatározásból úgy döntöttem, hogy beiratkozok egy közeli edzőterembe. Lesz, ami lesz, negyvenen túl, kocka hasat varázsolok magamnak.
A pultnál egy nálam jóval fiatalabb, de annál nagyobb „törékeny” hölgy fogadott. Mivel még nem jártam náluk, örömmel adta tudtomra, hogy az első edzés ingyen lesz. Arca bájos volt és törékeny, de amint a karjaira néztem, motivációt éreztem arra, hogy én is ilyet szerettem volna.
A teremben együtt edzettünk. Én persze szégyelltem tőle megkérdezni, hogy alkata csak a szerencsés véletlennek volt köszönhető, vagy amúgy egész nap súlyokat emelget. Utóbbit akár el is hittem volna, mivel falatka edzőruhácskája úgy pattant szét feszülő izmain, mint amikor a zöld képregényhős begurul, és szétszakad rajta minden.
Én, hogy jó benyomást tegyek, igyekeztem felrakni magamnak minél több súlyt, hogy aztán nyöszörögjek alatta, mint költöztető a nagyi pianínójának cipelése közben. Időnként talán rá is fagyott a tekintetem a hölgy formás tomporára, mely gyakorlatilag kitöltötte a látóteremet, miközben a súlyokért hajolgatott. Nem akartam én odanézni, de mint ahogyan talán önök is betekintenek ösztönösen, a szomszéd nyitva hagyott ajtaján, kíváncsi szemeimnek sajnos nem tudtam megálljt parancsolni.
Gondoltam, hogy jobb a békesség, ezért felmentem az emeletre, ahol örömmel tapasztaltam, hogy nem volt senki. Sőt, még két boksz zsák is árválkodott, azért, hogy jól elpüfölje őket valaki. Bár nem vagyok jártas az ökölvívásban, mivel nem ítélkeztek felettem kíváncsi szemek, úgy döntöttem, kipróbálom, mit tudok.
Felkaptam az egyik kesztyűt, és bár egy kívülálló valószínűleg jókat nevetett volna rajtam, én közben mégis úgy éreztem, hogy még a nagy Rockyt is elpüföltem volna, ha arra veti sorsa.
Csakhogy nem ő érkezett, hanem az Amazonok szigetéről megszökött nagydarab recepciós kislány. Nem tudtam nem észrevenni, mivel izzadtságtól csillogó bőrű sziluettje, szinte teljesen kitöltötte a látóteremet.
„Cipővel nem megyünk rá a tatamimra”, morogta felém a bájos hölgy, én pedig jobban megszeppentem mintha felborítottam volna a nagyi porcelángyűjteményét.
Választ nem várt tőlem, mivel megfordult és lement az alsó szintre, otthagyva engem kételyek között, mivel fogalmam sem volt arról, hogy mi is az a tatamin.
Ekkor jöttem rá, hogy a boksz zsákok körül, pár négyzetméteren gumilapokat helyeztek el, az amúgy műanyagszőnyeggel borított edzőterembe. A négy sarkaiban pedig ákombákom kézírásokkal szétdobált papírlapok hevertek, természetesen a bejárat felől fejjel lefelé, melyeken az szerepelt, hogy „Cipővel ne lépj a tataminra”. Volt néhány nyomtatott verzió is, de azok is meg voltak fordítva, és összedobálva egymás hegyén-hátán.
Szóval már tudom, hogy a gumiszőnyegre felhelyezett még egy réteg műanyag lapburkolat a tatamin. Ha esetleg önök is úgy döntenek egyszer, hogy faragnának még azokból a fránya zsírpárnákból, talán nem fognak kikapni a tatamin miatt.
A megtaposott vendég, Urszinyi Fehér Csaba