Lávsztori
A szerelem szép dolog, és mivel sok esetben múlandó is, ezért titokban azt szeretnénk, hogy örökké tartson. Talán azért is véssük bele (persze nem mindenki) bicskával a fákba, padokba, ajtókba, festjük falakra, hogy hirdessük a külvilág felé. Ez persze rajtunk kívül nem érdekel senki mást, sőt talán egyeseket bosszant is, de az nem gátolja meg az örök érvényű népművészetet, hogy a digitális üzenőfalak korában is még tért hódítson magának.
Ez lehetett az egyik parkban, a járdára festékszóróval pingáló művész fejében is, aki megmaradt az anonimitás szintjén, megkímélve minket még a monogramjától is. Azt viszont tudjuk róla, hogy szereti Zsut (szerintem Zsuzsa az illető), aki el lehetett olvadva ily méretű mestermű láttán.
Talán még azt is megbocsájtotta neki (én is csak pár másodperc után vettem észre, mivel először fejjel lefelé láttam a firkálmányt), hogy pár betű kimaradt az amúgy mindent kifejező szóból, így a „Szeretlekből” lett a „Szeklek”.
Ennek oka az lehetett, hogy a szerelem valóban vak, és a művész nem látott már jól a rózsaszín ködtől, amely a szeme előtt lebegett. Vagy pedig ez egy titkos nyelv közte és Zsu között, amit csak ők beszélnek. Az biztos, hogy remélem, a viszonyuk még eltart egy darabig, mivel el fog telni egy kis időbe, amíg az esővíz elmossa az irományt.
Humoros szerelmi vallomás
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
http://www.karikaturarendeles.hu/