A száz évet késő óra
Beadtam javíttatni a dédapám zsebóráját. A jobb időket látott, de számomra mégis becses szerkezet a helyi órás bácsihoz került, aki még egy pillanatig még gyönyörködött is benne, amikor átvette. Két jöjjek majd érte, mondta és írt róla egy papírt.
Eltelt a két hét, én meg örültem, hogy ismét működni fog majd a régi darab. Sajnos nem lett kész, mivel meg kellett rendelnie pár fogaskereket. Ritka tétel, nehéz ilyet találni. Jöjjek vissza két hét múlva. Száz évig ráért, nem számít már az a pár nap, mondtam nevetve.
Eltelt az újabb két hét. Izgatottan mentem az óráért. Sajnos rugót is cserélni kell, de eredetit csak svájci órásmesterektől lehet szerezni, és azt is csak akkor, amikor összegyűlnek olyan nagy órafesztiválokon, vagy mi. Két hét múlva jöjjek vissza. Végül is mit számít az a pár nap, száz évig ráért, mondtam mosolyogva.
Újabb két hét után ismét a műhelyben voltam. Addigra a mutatók mentek tönkre. Meg akartam kérdezni, hogy most egy időgépet kell építenie, hogy visszamenjen a századfordulóra, de inkább elköszöntem. Végül is mit számít az a pár nap, ha száz évig ráért. Mondtam keserűen.
Kétkedve mentem az óráért két hét múlva. Az öreg viszont mosolyogva fogadott, hogy kész van a mestermű. Gyönyörű lett, visszakapta régi pompáját én pedig elégedetten hallgattam ütemes ketyegését. Az íróasztalom dísze lett, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy siet, naponta fél órát.
- Mit számít ez, ahhoz a száz évhez képest? – Mondta a mester mosolyogva, amikor visszavittem az órát. Ne aggódja, hamar kész lesz. Jöjjek érte két hét múlva.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Időtlen humor