Vicces humoros látogatás
A felugrós beszélgetések

Nem is olyan régen, amikor a mobil megfizethetetlen volt, a vezetékes telefon ritka, az internetet még csak a sereg, és a gazdag nyugatiak használták, az emberek csak úgy felugrottak egymáshoz.

Ha arra jártunk, és volt egy kis időnk, becsengettünk egy-egy ismerősünkhöz. Bíztunk abban, hogy otthon találjuk, vagy esetleg ajtót nyit. Ilyenkor meglepődtek, és örültek nekünk, de ha nem, azt sem mutatták ki.

Előkerült a minden háztartásban megtalálható ropi, pilótakeksz, és a két és félliteres kólás üveg, melynek a háromnegyede hiányzott húsvét óta. Az ereje már elszállt, de az íze még édes volt.

Mi sem tudtuk, hogy miért tesszük ezt. Egyszerűen csak jó volt beszélgetni néha, dicsekedni, panaszkodni, vagy meghallgatni a másikat. Persze a kör mindig bezárult, és hozzánk is, egyfajta váratlan látogatós dominó-effektusként ugyanúgy felugrottak a mi ismerőseink.

Manapság már nem jelenünk meg váratlanul, hisz percre és méterre pontosan tudjuk, hogy ki hol van. El tudunk érni bárkit, ha kell, és így meg tudjuk beszélni, hogy mikor ugorjunk fel hozzá.

A kérdés csak az, hogy lesz majd időnk, felmenni valakihez, csak úgy beszélgetni.

Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Vicces humoros látogatás
A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba

 

 

 

 

 

 

http://www.karikaturarendeles.hu/