Tetszik a hóhérnak!

febr 16, 2021
Vicces végrehajtó humorVicces végrehajtó humor
Tetszik a hóhérnak!
1997-be repülök vissza gondolataim sas szárnyain. Ekkor végeztem a munkavállalási szakon, és kezdtem el dolgozni a gödöllői munkaügyi kirendeltségen. Az egykori községháza épülete, mely a múlt századfordulón a Ferencz József tér és a Váci utca sarkán épült, a kilencvenes évekre megkopott, márvány lépcsői tekenősre koptak az ügyfelek nehéz léptei nyomán.
Az udvarról is megközelíthető hátsóbejárat, már nem Madame Grette kalapdivat szalonjába vezetett, hanem egy igazi szocreál ABC hívogatta a tízemeletes lakótelep középkorú, vagy idősebb, enyhén zsémbes lakóit. Az udvaron felől lehetett bemenni a hajléktalanszálló ingyenkonyhájába, felette volt a kis folyosó, ahol a Munkavállalási Tanácsadó irodája, a csoportszoba, az egyik kulcsos vécé, és a Bírósági Végrehajtó irodája várta a megkeseredett lelkeket. A végrehajtó, Józsi bátyám, egy magas, szemüveges, hatvan év körüli, kedélyes ember volt; külsőre Donald Trumpra emlékeztetett.
Mindig nagy mosollyal üdvözöltük egymást, ő eldarálta az: “üdvözöllek, dicső lovag, szép a ruhád, nincs is lovad!” Süsüből, szabadon átvett rigmusát, kezet fogtunk, és váltottunk pár szót.
Akkoriban rendszeresen jártam templomba. Sőt, általában elkarikáztam biciklimmel a Grassalkovich Kastély káplona bejárattal szembeni Szűz Mária kegyhelyhez – amit emlékeim szerint kagylós Szűz Mária barlangnak (grotta) neveztek-. Itt imádkoztam egy kicsit, hálát adtam a gyermekeimért, kértem a szűzanyát, hogy tartson meg minket egészségben, és erőt kértem, hogy tudjak segíteni a hozzám forduló, időnként igen nehéz sorsú, állástalan embereknek.
Végrehajtó barátom el is nevezett engem “Jézus felemnek”, és hétfőnként mindig megkérdezett, hogy miről volt szó a templomban.
Egy kicsit mindig is volt bennem egy afféle küldetéstudat. Sosem gondoltam magam Jézusnak, nem voltam skizofrén, tudtam, hogy ember vagyok, de a belső hangom azt mondta, hogy Istennek szándékai vannak velem. Hogy azért hasonlítsak a Mesterre, szakállat növesztettem. Amúgy is idősebbnek akartam kinézni, mert egyébként lányosan finom vonásaim, és irtó kölyök képem volt, pedig akkorra már kétszeres apa voltam.
Időnként leborotváltam, mert viszketett, meg amúgy is a borotvált arc volt az elvárás, de időről-időre meghagytam, és örömmel láttam, hogy egyre nagyobb felületet takar el arcomból.
Történt egyszer, hogy Józsi bátyám egy hosszabb csupasz periódus után, szakállal látott meg. Fel is kiáltott: – Jaj, micsoda szőrzet!
Tetszik? – kérdeztem.
Tetszik a hóhérnak! – volt a válasz.
Akkor tetszik. – kajánkodtam.
Nem értem! – mondta.
Már majdnem elmagyaráztam neki, hogy a végrehajtó olyan, mint a középkorban a hóhér volt, csak nem az életet, hanem az egzisztenciát veszi el, de elpirultam és elszégyelltem magam. Ettől az embertől annyi kedves szót kaptam, többet tanított nekem, mint a híres gyakorlatvezetőim a főiskolán.
Még a Jung féle fa tesztet is magyarázta el nekem.
Rajzoltam neki egy platánfát. Akkoriban ez volt a kedvenc fám, nemcsak termete miatt, hanem, mert franciakockás mintázata van a fájának, és egyszer egy ilyen mintázatú elektromos gitárt akartam csinálni magamnak. Ilyet azóta sem készítettem, de a platánt továbbra is gyönyörű fának tartom.
Jóska bátyám megnézte a fát, amit rajzoltam, majd kijelentette, hogy jobban szeretem apámat, mint anyámat, és vonzódom a nagyseggű vénasszonyokhoz. Jót röhögtem rajta, de azért kíváncsian megkérdeztem, hogy ezt miből gondolja. A fa bal oldala sokkal kidolgozottabb volt, és állítólag az az apai oldal. Amúgy édesapám tényleg meghatározó személyiség az életemben. Körülbelül az ő be nem teljesült vágyát valósítom meg azzal, hogy gazdálkodom, mivel ezt szerette volna ő is tenni, miután nyugdíjba vonult, csak erre nem került sor, mert egy fagyos, csúszós reggel útra kelt, és a hatvani egyenesben a szántóföld lett a végzete. De a nagy segg és a vénasszony nagyon mellé trafált
Két történet maradt meg a végrehajtó kapcsán: a “megp#názást” most nem taglalnám, bár az is megér egy misét, a másik egy nagyon fontos tanítás: azt bántják aki fél.
Akkoriban még féltem az emberektől, főleg az agresszív, üvöltöző, az alkohol hatása alatt dühöngő, vagy csak szimplán közveszélyes őrültektől. Mondtam is egyszer Jóska bátyámnak, hogy időnként összeszorul a gyomrom, amikor lent kiabálnak az udvaron a hajléktalanok, vagy jön egy eltévedt ügyfél, és dörömböl az ajtón.
Szóval, erre mondott egy történetet, hátha én is okulok belőle.
Történt egyszer, hogy valami faluba kellett behajtaniuk egy nagyobb tartozást a “soron”. Hívták a rendőröket, de azok passzolták, mondván. “ – Oda csak a razzia megy ki, járőr soha.”
Józsi bácsiék beültek a piros Suzukiba, akkor még Marutija volt – mókás látvány lehetett a 193 centijével, ahogy enyhén félrebiccentett fejjel beszuszakolta magát a volán mögé. Ez alkalommal egy férfi kollégáját vitte magával, nem az egykori prostiból lett láncdohányos titkárnőjét.
Bekopogtak a rozzant putri zöld ajtaján, majd beléptek.
Jó napot kívánok, K. József vagyok, egy tartozás ügyében jöttünk, hogy tisztázzuk fizetési szándékát.
A konyhában egy szakadt trikós, köpcös úriember vágta a hagymát, és köszönés helyett, már dobta is a konyhakést, bele is állt az ajtóba, ami mögé Jóska bácsi kollégája hirtelen beugrott.
A férfi már nyitotta is a kredencet, és elővett egy marék kést, majd, mint egy cirkuszi artista, egymás után dobálni kezdte a késeket, és egész szépen egymás mellé állította őket az ajtólapban. Jóska bátyám állt az előszoba közepén, és rendületlenül próbált a jóember szép eszére hatni.
Ugyan már, ne bolondozzon. Nem erőszakoskodni akarunk mi, csak, hogy tisztázzuk elismeri-e a tartozását. Hagyja abba a késdobálást, még a végén megsérül valaki!
De a gádzsó csak nem áll le, újabb fiókot nyit ki, újabb késeket vesz a kezébe. Ez már “hóhér” cimborámnak is sok volt. Felkiáltott:
Akkor legalább lentre célozzon, ott bújik a kollégám. Guggol, talán már be is fosott!
Az adós jót röhögött, még a könnye is kicsordult. Elrakta a késeket, behívta a végrehajtókat a konyhába, még kávéval is megkínálta őket.
A tanulságot egy életre az eszembe véstem: legyen humorod a legfélelmetesebb helyzetekben is, illetve mindig azt bántják, aki fél.
Most már nem félek az emberektől, nem is szoktam ijesztő helyzetekbe kerülni.
Gidófalvi Lehel
a lélek sasmadara

 

 

 

Vicces végrehajtó humor