Szorgalmas és tehetségtelen

Állítólag minden ember tehetséges valamiben. Ezt vagy felfedezzük magunkban egy idő után, vagy életünk végéig szunnyad bennünk, arra várva, hogy egyszer kibontakozhasson.

Én elég fiatalon, még az általános iskolában rájöttem arra, hogy mihez nincs tehetségem. És ez az éneklés volt. Annyira fals volt a hangom, hogy nem csak a zenetanárnő vájt fülét zavarta, de miattam a kánon gyakorlása is összeomlott.

Miután egy párszor levittem az énekóra színvonalát, néhány megpattant agy-ér után a tanárnőm kitalálta, hogy a próbák idejére kimehetek focizni, egyedül az udvarra. Unottan rugdostam a labdát a hátsó udvar tűzfalának, amikor egy idő után kinyílt a kissé balra lévő ablak, és a szomszéd osztály tanárja nézett le rám szúrós szemmel.

Egy rövid beszélgetés során megtudta, hogyan is kerültem egyedül a játszótérre, így emberségből (meg persze idegesítette a labda pattogása is), behívott a rajzórájára. Én pedig szorgalmasan alkottam az ákombákomokat, virágokról, bocikról és lovacskákról.

Következő héten már egyenesen az ő osztályába indultam, amikor nálunk kezdődött az ének, de ő az ajtóban megállított, és kezembe nyomott egy labdát. Így ismét az udvaron találtam magam, az kórus mellé, felmentve rajzból is.

Írta: Urszinyi Fehér Csaba

A cikk szerzője
A cikk szerzője, Urszinyi Fehér Csaba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Humoros lyukasóra

http://www.karikaturarendeles.hu/