Sziget: már most különleges jegyakcióval is készülnek
- augusztus 13-án, amikor az utolsó látogató is elhagyta a Hajógyári-szigetet, valószínűleg tényleg szinte senki sem gondolta volna, hogy a következő két évben elmarad Magyarország legnagyobb fesztiválja.
Akkor még a szervezők fejében sem fordult meg ilyesmi – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője és a Music Hungary társelnöke azon a beszélgetésen, amelyen a pandémiás időszak nehézségeit és tanulságait vitatta meg a hazai rendezvényipar néhány jelentős szereplője. Az eseményen részt vett Vajda Márton, a Zsidó Művészeti Napok ügyvezetője, Csete Manek Gábor, a Kolorádó fesztivál főszervezője és SticzayPéter, a 4Bro alapító tagja is.A koronavírus-járvány előtt a Sziget-jegyeket általában villámgyorsan elkapkodták, a Sziget folyamatosan látogatócsúcsokat döntött, és többször is elnyerte az Európa legjobb nagyfesztiváljának járó díjat a European Festival Awards-on.2020-ban azonban elmaradt – 2021-re pedig már meg sem hirdették.Ez természetesen tudatos volt – magyarázta a főszervező.A folyamatosan változó helyzet, a karanténszabályok és a határzárak miatt ugyanisszinte lehetetlen és értelmetlen volt megszervezni egy olyan fesztivált, amelyen a fellépők jó része, a látogatók fele külföldi.A járvány természetesen nem csak a fesztiválokra volt hatással, az egész vendéglátóipart megrendítette – ebben a beszélgetés minden résztvevője egyetértett.Súlyos döntéseket kellett meghozniuk, amikor például olyan kollégáktól váltak meg, akikkel akár 5-6 éves remek szakmai és baráti viszonyban voltak.A helyzet ugyanakkor arra kényszerítette a szervezőket, hogy folyamatosan kreatívabbnál kreatívabb megoldásokkal rukkoljanak elő.Így jött például a kora esti bulik ötlete is: az Ötkert 8-9 körül nyitott és (legnagyobb meglepetésükre) 10-re már óriási parti volt a belvárosi helyen.Apandémia tehát az emberi drámák mellett továbbgondolásra, újításra sarkallta a szervezőket és a vendéglátósokat, akik szerencsére bizakodva néznek a jövőbe.A jövő évi Sziget Fesztivál dátuma is megvan már: a szervezők néhány napja bejelentették, hogy 2022. augusztus 10-től 15-ig újra várják a látogatókat az óbudai Hajógyári-szigetre.Ráadásul egy különleges akció keretein belül a jegyeket a legjobb áron már nemsokára be is szerezhetjük: augusztus 12-én délelőtt tíztől két napon át a FullFestivalPass ára 90 ezer forint, a FullFestival VIP Pass ára pedig 160 ezer forint.