Szelektív Laci élete, bohókás triciklije és az újrahasznosítás
Idáig 2550 tonna szelektív hulladékot kerekezett össze
Eredeti szakmája szakács, majd targoncás lett, kukás autón is dolgozott, ez utóbbi meghatározta az életét. Itt látta egészen közelről, hogy mit dobnak ki az emberek, és azt is, hogy bizonyos hulladékot értékesíteni is lehetne. Ezért aztán gondolt egy nagyot, és 18 éve megépítette háromkerekű triciklijét. Ehhez használt 2 MZ kereket, egy Babetta vázat. Nem utolsó szempont a járművön a másfél m3 –es plató, a rakodótér. A díszítéshez 1200 db led-égőt, 200 kerékpár világítást szerelt, ezek akkumulátorról működnek, van rajta irányjelző, belül rádió, sőt, még DVD lejátszó is található a különleges szállító eszközön. Előre kerülnek a papírok, hátra a fémhulladékok, és baloldalra pedig a pet palackok. A megmosolyogtató járgány, pedig „Szelektív Lacié”, becsületes nevén: Siti Laci.
Mondhatjuk rá, hogy kicsit fura figura, megszállott, de bizonyos dolgokat az életben nem lehetne e tulajdonságok nélkül megtenni. Jelenleg egy hulladékgyűjtő cégnél rakodó, de alig várja, hogy felpattanjon járművére és körbe tekerje Békéscsabán a Lencsési Lakótelepet. Az emberek mosolyognak amikor feltűnik triciklijével, és mikor meghallják egyedi dallamkürtjét, viszik hozzá a kiválogatott és újrahasznosításra szánt hulladékaikat. Az emberekben az évek alatt tudatosult, hogy nem egy edénybe rakják a hasznavehetetlen dolgokat, csupán a tárolásnál akadnak olyan problémák, hogy a papír feliratú gyűjtőedénybe, mégis bekerülnek pl a fémdobozok. Laci szerint ezen még van mit javítani.
Arra is van példa, hogy régi mosógépet, vagy gáztűzhelyt, akkumulátort szállít, bár Laci szerint ezek erősen rongálják a triciklit, legalább félévente cserélni kénytelen a gumikat. Titkon arról álmodozik, hogy villanymotort szerel a járgányba, így sokkal könnyebben boldogulna.
Szelektív Laci olykor kincsekre is bukkan a kidobott tárgyak között: talált már 1800 –as keltezésű könyvet, és egy ízben még egy tíz-ezrest is. Nem tagadja, hogy egyben némi kereset kiegészítés különleges hobbija, de azt is fontosnak tartja, hogy évente 150 tonna szelektív hulladékkal járul hozzá az újrahasznosításhoz.
Sokan megkérdezik tőle, hogy hova viszi a begyűjtött hulladékokat és mi lesz a sorsuk, ilyenkor elmagyarázza hétköznapi nyelven, hogy történik az újrahasznosítás.
Örül, hogy szeretik és várják a lakók és azt sem bánja, hogy nem tudják az igazi nevét, ő már csak Szelektív Laci marad.
Írta: Imre Andrea
Az https://www.antinetpresszans.hu/ az Igényes humorlap szervezésében:
Élmény Stand-upVilágjáró Show és Vizuális Mém-Stage valamint Karikatúra kiállításMeghívjuk egy világ körüli utazásra, amely során a klasszikus Stand Up mellett, Világjáró Stand up-on, Vizuális Mém-Stagen és Karik…
Humoros szelektív hulladékgyűjtés