Pezsgő influációval
Annyira fölösleges áremelkedések miatt nagy nyilvánosság előtt panaszkodni, vagy infláció, esetleg más hasonló ügyek miatt dühöngeni, jajongani. Hiszen egyrészt minek, másrészt természetes, hogy néha fluktuál a gazdaság is, számos ok miatt, harmadrészt – bár a mostani helyzet valóban ritkább módon romló -, ne felejtsük el, hogy láttunk, megéltünk már ennél sokkal rosszabbat is, évtizedekkel ezelőtt: például teljes gazdasági káoszt, hiperinflációt, pénzreformot is. Úgyhogy az utóbbi hónapok mégoly rossz gazdasági jelenségei miatt is fölösleges panaszkodni, ijedezni.
Igen, megint jelentősen megdrágult a benzin, az étolaj a cukor, meg minden más alapélelmiszer is, ahogy sok más is, ami nyilván rossz – és akkor mi van, ha még pánikolunk is? Fölösleges bosszankodni, jajveszékelni, aggódni.
Viszont épp ma látom az egyik üzletben, hogy a Mionetto prosecco, aminek palackja eddig 3000 Forint volt, minden átmenet nélkül immár hirtelen 4000 Forint árcédula mögül figyel a polcon. Na, ennek már a fele sem tréfa: atyaúristen, a fenébe, ez tűrhetetlen, itt baj lesz, baj van, mi lesz ebből, hova jutottunk, hát mi van itt – azt hiszem, most lehet egy kicsit aggódni, röviden panaszkodni, futólag bosszankodni, egy csinosat jajveszékelni.
Írta: Szeghalmi Örs
Könyvek - Könyvem
Megjelent Urszinyi Fehér Csaba, Ahol a vas úszik regénye! Humoros kalandregény
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Utazzon el velünk, messzi tájakra, a belépőkártyánk a humor lesz, a poggyászunk a kalandok, és az uticél a szórakozás. Az egész világot luxushajókkal bejárt író, a poénok szárnyán repíti körbe olvasóját a budai füstös sö…
Rólunk ~ Karikatúra rendelés
Urszinyi Fehér Csaba vagyok, író, az https://www.antinetpresszans.hu/ főszerkesztője. Hivatásomnak tekintem a hazai kultúra támogatását és fejlődését, és az irodalom mellett a karikatúra a másik szenvedélyem. Épp ezért …
Áremelés humor