Nem hiszek a fülemnek…aztán a szememnek: tolvaj akcióban
Elbűvölő, vagyis inkább lebilincselő, hogy milyen nyíltan és könnyedén beszélik meg a lopást. Ekkor még csak a fülemnek nem hiszek, de még nem tudom, hogy később már a szememnek nem fogok hinni, amikor majd azt látom, milyen játszi könnyedséggel megy maga a kivitelezés is.
Mintegy felvezetésképpen azt látom, hogy nehézkesen száll fel a buszra az első tag. Majdnem hanyatt esik, szinte visszazuhan a lépcsőről, a mögötte érkező másik emiatt már óvatoskodva kapaszkodik fel a nyomában. Láthatóan mindketten valamilyen könnyebb drog hatása alatt állnak. Szinte üres a jármű, mégis pont mögém ülnek le, így minden szavuk hallható. Nagyjából ez a beszélgetés zajlik le.
– Igen, csak el kell menni anyagért. Előtte még bemegyünk a boltba, lopni valamit.
– De kell anyag. Csinálsz hát egy cigit?
– Jó, csak előbb be kell menjek a boltba, lopni. Majd utána.
– Én nem megyek be, én nem lopok. De ha adsz anyagot, odaadom érte a dzsekimet.
– Adjad. Annak jó nagy belső zsebei vannak. Vegyed már lefele.
– Még nem. Hideg van. Majd ott leveszem. De utána visszaadod, és adsz egy kis anyagot is.
Kiderül még a beszélgetésükből, hogy a Nagy-piaccal szembeni boltba mennek. Érdekes, én is épp oda tartok. Úgyhogy ezt az akciót meg fogom nézni.
Valamiért hirtelen úgy döntenek, hogy egy megállóval hamarabb leszállnak. Mondja is az ötletgazda a másiknak, hogy innen gyalog mennek egy megállót, azzal ugranak is le a járműről. Én viszont nem szállok le, úgyhogy hamarabb érek oda. Meg is várom őket a pláza bejáratánál. De csak az egyikük érkezik, a másik tényleg nem jön lopni – már ha egyáltalán jól hallottam, hogy tényleg ezt beszélték meg, ilyen nyíltan. Mindjárt kiderül. És végül dzsekit sem cseréltek, mert ugyanaz van az érkezőn, ami eddig volt rajta.
Ahogy belép a plázába, elmegy mellettem: rácsatlakozom, innentől kötelékben haladunk, kicsit távolabbról követem, mint valami titkos-ügynök. A bejáratánál elhaladunk az őr mellett, aki ügyet sem vet ránk. A célszemély határozottan, szaporán lépdel, én meg utána. Mentében alig áll meg, épp csak pár fejmozdulatot tesz, azt is inkább az esetleges figyelem elterelésére, mintha nézelődő vásárló lenne – de igazából egyenesen a felvágottas hűtőpultokhoz megy. Ott megáll, körülnéz, azt mérve fel, figyeli-e őt valaki. Kevesen vagyunk idebent, úgyhogy egy pillanatra elfordulok, hogy ne tűnjek fel neki. Mire visszafordulok, csupán néhány szempillantásnyi idő telt el, de már nincs sehol. Járkálok a polcok között, nem találom. Ekkor beugrik, hogy a pénztáraknál lesz jó megvárnom, mert csak ott tud kimenni, tehát ott lesz az akció sikeres csúcspontja, vagy a botrány. Mert a kijáratnál lopásdetektorok is vannak, meg egy külön őr is mindig figyeli a távozókat.
És tessék, már elő is bukkant, érkezik a kasszákhoz. Ugyanolyan gyors, határozott léptekkel megy kifelé, mint ahogy bejött, és ahogy bent mozgott. Mint aki ezúttal nem vásárolt semmit, elhalad az egyik pénztár előtt, ahol épp fizet valaki, aztán át a detektoros kapun…, amelyik néma marad, nem jelez. Utána egyenesen szembemegy az őrrel, aki szemből megnézi őt is…, és semmi.
Már kint is van a boltból, megy a pláza kijárata felé. Csak én nézek utána – úgyhogy csak én látom, hátulról, hogy a dzsekije háta hogy dudorodik. Ki van tömve: főleg a dereka fölötti résznél púpos a belerejtett árucikkektől. Legfeljebb harminc másodpercig veszítettem szem elől az üzletben – és ezalatt így be is spájzolt. Ez szuper kép lenne – jut eszembe, de olyan rutinosan és gyorsan halad, még felpakolva is, hogy a telefont előrántani sincs esélyem, mire ő már kint is van a plázából, a széles főúton is átment, és eltűnik a tömegben.
A jelek szerint nem először volt itt beszerzőúton. Tudja, hogy itt például úgy lehet lopni, hogy az sem a készülékeknek, sem az embereknek nem fog feltűnni. Legfeljebb egyszer majd a beltéri kamerák buktathatják le, már ha vannak ilyenek itt – bár most ez is nehezebb lenne, mert maszk is volt a tagon.
Én meg nem szólok az őröknek. Ez nem az az eset. Ez most mozizás volt, valósághű technológiával. Meg szociológiai terepmunka. Tanulmányút. Ja, várjál, az nem.
Írta: Szeghalmi Örs
Tolvaj humor