Vicces utcakeresés humorVicces utcakeresés humor
Mond már izé, hogy hívják…
Írta: Szeghalmi Örs

Amikor emlékeztetőként megjegyzed, hogy Debrecenben egy olyan utcában van a szállás, mint amilyen magyar standupos is van, erről mindenképp be fog ugrani – aztán egy óra múlva, már a városban, persze totál elfelejted az utcanevet.

Visszafelé pedig – félig élő szóban, félig fejben – így mennek a próbálkozások: „A Bödőcs sugárútra szeretnék eljutni. Bár biztosan nem az, pedig róla kellene utcát elnevezni.” „Janklovics sétány. Nem, az sem.” „Kőhalmi út. De nem hinném”. ”

A többi standupost már nem szeretem túlzottan, de még elmegy Mogács, mint utca, bár kicsi az esélye, annak meg szinte semmi, hogy a Badár közben lakom, a Kovács András Péter téren sem erősen”. „Dombóvári út, Aranyosi dűlő, Felméri utca, de nem, nem és nem.”

Elő a telefont, és megnézni – nem a térképet, hanem -, hogy milyen standuposok vannak még, mert egyikükön én is lakom. Aha: Hadházi utca, az az. Jól van. Nagyon vicces.

Vicces utcakeresés humor