Libateperő
Budapesthez közel lakok, egy kisváros, óvárosi részében. Mivel lassabban fejlődött, mint a település többi része, ezért még megmaradt egy része a falusias környezetnek, aminek köszönhetően a hely továbbra is nyugodt és békés.
Viszont az nem azt jelenti, hogy csendes is. A szomszédjaim előszeretettel élik a vidéki életformát, ami azt eredményezi, hogy kisebb haszonállatokat tartanak a ház körül. Nem ritka, hogy nyaranta a nyitott ablaknál kakas kukorékolására ébredek, de a kacsák is szívesen adnak hápogás koncertet a reggeli kávém mellé.
Egy őszi reggel libagágogás hallatszott fel hozzám az erkélyre, én pedig bosszankodva nyugtáztam magamban, hogy újabb állatokkal gyarapodott a baromfiállomány. A teraszom székében elmélkedtem arról, hogy milyen állatkoncert fog majd ébreszteni nyaranta, és talán majd a bűz is elkezd majd átterjedni hozzám.
Mi lesz a következő, tehenek, disznók, lovak, hergeltem magam tovább. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a libák hangja közelíteni kezdett. Azt hittem, hogy beszöktek hozzám, de egyre jobban lehetett hallani, hogy felettem hangoskodnak a nagy madarak.
Igazából nem a szomszédjaimé voltak, hanem költöző, vadmadarak repültek el komótosan, gágogva a fejem felett.
Magamban elnézést kértem a mellettem lakótól, amiért oktalanul szidtam őt, majd abban kezdtem el reménykedni, hogy talán az a fránya kakas is kedvet kap majd a repüléshez.
Írta: Urszinyi Fehér Csaba




Az https://www.antinetpresszans.hu/ az Igényes humorlap szervezésében:
Élmény Stand-upVilágjáró Show és Vizuális Mém-Stage valamint Karikatúra kiállításMeghívjuk egy világ körüli utazásra, amely során a klasszikus Stand Up mellett, Világjáró Stand up-on, Vizuális Mém-Stagen és Karik…
Liba humor