Hogyan lettem meleg

dec 11, 2020
Vicces kávéházi történetVicces kávéházi történet
Hogyan lettem meleg
Kedvenc kávézóm teraszán a megszokott tempóban csordogál az élet. Barátokkal beszélgetünk, viccelődünk. Körülöttünk ide-oda rohangál, furakodik a sok ember, mint akinek már csupán percei vannak hátra, hogy elérje az utolsó vonatot. Egyszer csak rendezetten ízléstelen öltözékű középkorú pár foglal helyet a szemközti asztalnál.
Nem valami rokonszenvesek. Mosolytalan, gyűrött arcukra van írva a magyar élet megannyi keserve, gesztusaik indulatosak, lerí róluk, hogy haragszanak a világra, fél füllel hallom is, ahogy szidják, belekötnek mindenbe, ami a szemük elé tárul, főleg a külföldieket ócsárolják . Sok ilyen figurával találkozom manapság. A pszichológia szaknyelvén szólva frusztrált lények, akik nem mennek a szomszédba azért, hogy ellenséget találjanak maguknak. Valami azt súgja, hogy ők sem rajonganak bizonyos kisebbségekért.
Ahogy azon tűnődöm, hogy vajon mikor nevettek utoljára jóízűen, a nő hirtelen feláll, s imbolygó léptekkel elindul a többi asztal felé. Cigarettát kér, vagy ha úgy tetszik, lejmol, de kérése több asztalnál is süket fülekre talál. És már nálunk tart. Nyújtom felé a dobozt, mohón felcsillanó szemmel vesz ki egyet, megköszöni, de, miközben vigyorog rám, méltatlankodó hangon hozzáteszi: „Ettől a sok rohadt bu.itól aztán kérhetek!” Nyelek egyet, s már bánom, hogy adtam neki, de nem hagyom annyiban: „Hölgyem, most mélyen megsértett. Ha tudni akarja, én is bu.i vagyok.” „Jaj, uram, nehogy már mellre szívja, csak vicceltem!” – válaszolja, de látom, hogy a fejében összekuszálódnak a gondolatok, ahogy visszasomfordál a helyére.

Szentmiklósi Tamás

Élete

Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett 1971-ben. Érettségi után segédmunkás, konyhai kisegítő, könyvesbolti eladó, majd 1973-tól 1975-ig a Pénzügyi és Számviteli Főiskola külkereskedelmi szakának hallgatója volt. Egy évig angol szakos az ELTE Bölcsészettudományi Karán, aztán ugyanott a fordító és tolmácsképzőn szerzett végzettséget.

A Magyar Távirati Iroda külföldi sajtószolgálatánál helyezkedett el 1979-ben, itt dolgozott 1989-ig, közben párhuzamosan különböző nyelviskolákban tanár, illetve az OFFI (Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda) munkatársa volt. 1989 és 1991 között a Veres Pálné Gimnáziumban, majd 1991-től a Novus Gimnáziumban angoltanár.

Műfordítóként angolból fordít szépirodalmi és társadalomtudományi műveket, az alól kivétel Willy Brandt németből átültetett kötete (Szervezett őrület). A Kossuth Kiadó felkérésére 1988-ban lefordította Zbigniew Brzezinskitől A kommunizmus nagy bukása c. könyvet, a munka azonban végül nem jelent meg. Magyar származású szerzők angolul írt műveit is fordítja, Kolnai AurélMannheim KárolyRóheim Géza tanulmányait ültette át magyarra.

Saját műveiben Szentmiklósi a karcolat és a memoár műfajának vegyítésével, néhol szociológiai igényű korrajzokban ábrázolja az elmúlt évtizedek magyar viszonyait. Írásaiból klubokban és kocsmákban (mely utóbbiak köteteinek visszatérő helyszínei) tartanak felolvasói esteket.

2007-től közel két éven át irodalmi és művészeti estek szervezője volt a Toldi Moziban. A Napút Online folyóirat állandó szerzője.

Művei

Írásai

Műfordításai

  • Mitch Albom: Még egy nap(Könyvfakasztó Kiadó, 2006)
  • Randolph L. Braham: A népirtás politikája – A Holokauszt Magyarországon(Új Mandátum Könyvkiadó, 2003)
  • Willy Brandt: Szervezett őrület(Kossuth, 1987)
  • Arthur Conan Doyle: Az elveszett világ(Ciceró, 1996)
  • James Herriot : Minden élő az ég alatt(Aqua Kiadó, 1995)
  • A homoszexualitásról(vál., szerk. Tóth László, ford. Szentmiklósi Tamás, ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszék Hilscher Rezső Szopciálpolitikai Egyesület, T-Twins, 1994)
  • Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus(Kállai Tiborral közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2001)
  • Beatrix Potter: Nyúl Péter és barátai(Eri Könyvkiadó, 1997)
  • Dodie Smith: Száz meg egy kiskutya(Falukönyv-Ciceró Kiadó, 1995)
  • Nira Yuval-Davis: Nem és nemzet(Szabó Valériával közösen, Új Mandátum Könyvkiadó, 2005)

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentmikl%C3%B3si_Tam%C3%A1s

 

 

 

Vicces kávéházi történet