Felújítós sztori
Egy felújítás margójára

Azt tudtam, hogy kemény lesz és megszenvedjük a felújítás minden mozzanatát, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy mikor vége lesz, a fellélegezés és az öröm helyett, a csalódottság és a kétségbeesés lesz rajtunk úrrá… Pedig milyen szépen elterveztük: lesz új konyhabútor, csempe, járólap, szép színeket kapnak a szobák és persze a többi helyiségek is, szóval öröm lesz belépni a lakásba. Annak rendje és módja szerint szerződést kötöttünk egy asztalossal, és egy szigetszentmiklósi Kft.-vel, akik vállalták az összes munkát. Az ügyvezető azt állította, hogy hetven, különböző szakmában jártas munkaerő áll rendelkezésére, így az egyik munkafolyamat befejezésével, már jön is a másik. Kedvezőnek tűnt az is, hogy az egész munka elvégzését, két hétre vállalták. Ez azonban csak a kisebbik baj volt…

Első nap: jöttek, láttak, taroltak… azt mondták, először bontani kell ahhoz, hogy lehessen építkezni. A régi konyhabútort szellőzővel együtt pillanatok alatt leszedték, és a folyósora vitték. Ezután a csempe és a járólap bontása következett, de fél négykor a munkások közül az egyik megszólalt: fejezzük be, tovább kell mennünk, és pillanatokon belül eltűntek. Gyorsan feltakarítottunk, folyóson, liftben is. A szobában dobozok és zsákok hada között kis utat építettünk, hogy legalább elérjük az alapvető dolgainkat. A fürdőszobában szembesültünk azzal a ténnyel, hogy nincs hideg víz a kád fölött… ígéretet kaptunk, hogy hamarosan orvosolják a problémát.

Második nap: Fél 10-kor megjelent két ember, pontosabban kopogás és csengetés nélkül egyszerűen bejöttek…hamar kiderült, hogy ukrán munkások, és nagyon keveset beszélnek magyarul. Kár, hogy ezt nem mondta előre a vállalkozó, mert akkor vagy készülök egy ukrán-magyar szótárral, vagy hívok egy tolmácsot. Végül is a járólap feltöréséhez nem kell tudni magyarul, és azt is megértettem, amikor azt mondta az egyik: „most picit maradni, és majd holnap folytatni!” A felszedett járólapok sittes-zsákokba kerültek, amit először levittek, majd pár perc múlva visszahozták, mert nem az az autó jött értük, ahol elfért volna…Próbáltam megérteni a helyzetet és egy nem létező helyre lepakoltatni. Gondoltam, egy napot kibírunk úgyis, hogy a meglévő zsákok és dobozok mellett, a sittes zsákokat is kerülgetjük. Később vált csak világossá számomra, hogy az ígért határidőt, szinte minden esetben még fel kell szorozni három, négy, vagy öt nappal…

Harmadik nap: 10 órakor jött egy ukrán és egy magyar munkás, beköszöntek és azt mondták, lemennek az élelmiszerboltba reggelit venni és békésen megreggeliznek…Vajon csak nekem furcsa, hogy miért kezdik a munkát10 órakor és miért nem úgy jönnek, hogy már reggeliztek?  11 órakor megjelentek, némi morzsával a szájukon és a kézfejükön enyhe sörszagú büfi kíséretében, de legalább itt voltak. Majd rövid telefonálás után közölték velem, hogy sajnos nem jött meg az anyag, ezért ma nem tudnak dolgozni, de majd holnap…

Negyedik nap: megint más páros érkezett, de a 10 órához szigorúan tartották magukat. Sajnos az egyik vendégmunkásból áradt a szeszszag. Két dologra tudtam gondolni: vagy tegnap este annyit ivott, hogy a szervezete még nem tudta feldolgozni, vagy a reggelt azzal kezdte, hogy leküldött pár „kőműves szemcseppet” és az előző napi alkoholfogyasztására csak rá kellett innia…  Megkérdeztem, hogy ma mi fog történni, és mikor lesz hidegvíz a fürdőszobában. Válasz: „azt üzeni a főnök, hogy holnap biztosan eljön és megnézi”… Azt nem tudtam eldönteni, hogy mekkora jelentősége van annak, ha a főnök nézi meg a vizet.

Ötödik nap: kiderült, hogy az új villanyvezetéket nem lehet a régi mellé fűzni, ezért különböző „csatornákba” kell elhelyezni. Megnyugtattak, hogy semmi baj, lesz majd egy ideiglenes valami, nem maradunk áram nélkül. A főnök nem jött és nem is üzent. Én viszont telefonáltam és kifejeztem aggodalmamat: hogy végeznek két hét alatt ebben a tempóban, ráadásul a napi nettó munkavégzés vészesen kevés. A két kaja szünet, a cigiszünetek, a délelőtti kezdés, és a kora délutáni távozás nem azt mutatta, hogy határidőre befejeznék a munkát. Egy pozitívum azért volt: végre az a teherautó jött, amire felfértek a sittes zsákok… Ígéretet kaptunk arra vonatkozóan, hogy a szombaton fél napot dolgoznak. Próbáltam megsaccolni, hogy vajon ez hány óra lehet, mivel a hétköznapi munkaórák sem haladták meg a napi 8 órát.

Hatodik nap: elmúlt 10 óra és senki sem jött, majd 11, és 12. Ami a nyugalmat illeti nem bántam, de az elvégzendő feladatok sokaságát látva, nem voltam nyugodt. Végül is lassan hozzászoktunk, hogy a fürdéshez először a kádat alaposan ki kell tisztítani, utána a meleg vízhez hideget önteni, és nem lehet zuhanyozni. Ahhoz is, hogy a folyósóra ahányszor kiléptünk, automatikusan felmostuk a port, és ha valamit kerestünk, azt csak az összes dobozok felkutatása után se biztos, hogy megtaláltuk… Talán fel kellett volna címkézni, hogy melyik zsák és doboz mit tartalmaz, persze eső után köpönyeg. Viszont megtanultam székre tett vágódeszkán szeletelni, lavórban mosogatni, beazonosítani, hogy mit jelent a glettelés és a padlopon kifejezés.

Hetedik nap: Reggel eszembe jutott, hogy elérkeztünk a félidőhöz! No, nem a munkálatok feléhez, hanem a határidő feléhez, még egy hét, és vége a megpróbáltatásoknak! Még az is előfordulhat, hogy a szabadságom utolsó hetén lesz időm kipihenni a felújítás fáradalmait. Hogy lehettem ilyen naiv!

Nyolcadik nap: ma megint másik két vendégmunkás jelentkezett munkára. A helyzet annyival könnyebb volt, hogy rendelkezésre állt telefonos segítség a fordítás tekintetében. Előtte még egyikük elkérte a Wi-Fi kódot, hogy tudjon interneten keresztül telefonálni. Így tudtam meg, hogy elviekben befejezik a villanyvezeték áthúzását, de közben megkértek, hogy menjek el konnektorokat venni, mert kevés lesz. Készülődés közben arra lettem figyelmes, hogy egyikük, kihasználva a mobilnetet, ukrán dalokat hallgat, a helyzetet súlyosbította, hogy olykor ő is énekelt. Ebéd után megtörtént a baj: eltörött a fúrófej. Mutogatták, hogy, ennek kampec, és el kell menni alkatrészt venni. Két és fél óra múlva visszajöttek, fúrófej nélkül. Ma sem haladtunk sokat, és a főnök se jött megnézni a vízvezetéket…

Kilencedik nap: este azon gondolkodtam, hogy mit rontottunk el? Háborodjak fel és bontsam fel a szerződést, mert botrány, amit csinálnak! Reggel még ez járt a fejemben, és azzal a lendülettel fel is hívtam a főnököt. Nem vette fel, majd üzenetet hagytam, később jelentkezett, és ígéretet tett arra, hogy minden rendben lesz. Sajnos nem lett! Valahogy a villanyvezetékek cseréje nem haladt, pedig minden reggel felcsillant a remény bennünk: mára azt ígérték, hogy befejezik, de jól bevált szokássá váltak az ígérgetések: mindig történt valami, ami miatt nem haladtak.

Tizedik nap: Komolyan aggódtam, mert az egyben helyben topogás és a káosz körülöttünk már a tűrőképességünk határát feszegette. Ráadásul vészesen közeledtünk a dátumhoz, amikor az asztalos hozza a kész konyhabútort. Egyelőre azonban a konyha romokban hevert, csupasz falak, csupasz aljzat és por mindenütt, hiába takarítottunk… A fürdőszobában továbbra sem volt hideg víz, a konyhában viszont a vezetékből elkezdett csöpögni.  A munkások szerint ez nem baj, tegyek alá egy edényt, ami felfogja. Továbbra sem volt válasz arra, hogy mikor kerül sor a vízvezeték megjavítására.

Tizenegyedik nap: újra hívtam a főnököt a vízvezeték ügyében, legújabb ígérete szerint holnap jön. Kicsúszott a számon, hogy majd akkor hiszem el, ha már elment. Azon már nem is csodálkoztam, hogy kora délután lementek az éppen ott dolgozók cigizni, a magyar munkaerő eltűnt, az ukrán visszajött… Pár óra múlva, mintha mi sem történt volna megjelent, és közölte, hogy elment anyagért. Fogalmam sincs milyen anyagról volt szó, de tulajdonképpen akkor már mindegy volt, hiszen lejárt a nem létező munkaidő.

Tizenkettedik nap: tizenkét nap késéssel megjelent a főnök egy munkással, neki álltak a konyhában a vízvezetékcső cseréjéhez. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ömlik a víz a csőből, miközben a vödröket próbálták cserélni, az egyik vendégmunkás a kezével befogta a csövet, mintha az segített volna…akkor még nem tudtam, hogy nem csak egyszer áztatjuk el az alattunk lakót. Ami a határidőt illeti, a főnök azt állította, hogy nem nézte meg alaposan a szerződést, és úgy írta alá, tehát, nem tudott a 14 napos határidőről. Ráadásul az a beosztottja, aki a lakás felmérést intézte, illetve tartotta a kapcsolatot az ügyfelekkel, már nem dolgozik nála, mert egy másik vállalkozásában több, mint négymillió Ft hiányt produkált. Azt nem mondta, hogy ez gondatlanságból, vagy előre kitervelt módon történt…. Ettől még az én problémám nem oldódott meg. Ezen a napon az ijedségen túl, azért történt pozitívum is: a munkások úgy dolgoztak, mint a kisangyalok, lehet, hogy azért, mert itt volt a főnök?

Tizenharmadik nap: a fürdőkád teljesen eldugult, hiába próbáltam meg takarófóliával megvédeni, dugig lett törmelékkel. Nyilván nem hagyhattam szó nélkül, az egyik vendégmunkást utasította a magyar kollégája, hogy szedje szét a fürdőkád lefolyócsövét. Ezen a ponton már eluralkodott rajtam a stressz: nehogy eláztassuk az alattam lakót, csak akkor nyúljon hozzá, ha tényleg meg tudja csinálni baj nélkül. A válasz: nem lesz baj, de lett. Öt óra után, mikor már elmentek a munkások, hívott a gondok, hogy ázik az alattam lakó. Másodszor!  Felhívtam a főnököt, aki annyit mondott, hogy nem ázhat! Hiába akartam meggyőzni, nem hitt nekem. Óvatosságból a kádba nem öntöttünk vizet, mindent felfogtunk lavórba és ment a WC-be. A tisztálkodás a mosdóban törlőkendők, szivacsok segítségével. Felhívtam telefonon azt a vízvezeték szerelő mestert, akit amúgy is felkértem a mosogatógép, és az új konyhabútor mosogatómedencéjének bekötésére.

Tizennegyedik nap: a határidő letelt, csak az lebegett a szemem előtt, hogy a konyhát befejezzék, mire jön az asztalos. Megjelent a vízvezeték szerelő kis segédjével, és még mielőtt a hibát feltárták volna, (mármint, hogy miért ázik a szomszéd) különböző papírokat toltak elém, hogy írjam alá. Többek között, hogy vállalom a munkadíj megfizetését, hozzájárulok, hogy elvégezzék a munkát. Ezen csodálkoztam, hiszen érdemben a több oldalt képtelenség ennyi idő alatt áttanulmányozni. A mester úgy vette szemügyre a kád alját, hogy bevilágított, és már közölte: itt katasztrófa van, a csöveket ki kell cserélni, új szifon kell, itt nincs toldozás-foltozás, és már mondta is: kb. 170.000,- Ft, holnapra hoz mindent, fizessek gyorsan 20.000,- Ft kiszállási díjat. Másnap tényleg jöttek, megint egy paksaméta papírt adtak aláírása, de itt már nem hagytam szó nélkül, és közöltem vele, hogy egyszerűen nem értem. Amennyiben szüksége van valamilyen szerződésre, akkor azt csináljuk meg, ne csak az ő szája íze szerint. A fürdőszoba elkészült, bekötötte a konyhában a mosogatógépet és a mosogatómedencét, majd közölte velem, hogy csinált a mosógépnek egy külön lefolyócsövet, és ha végzett ott is a burkoló, akkor a mosdókagylóval együtt visszateszi 50.000,-Ft-ért. Hozzáteszem, erre senki se kérte. Nyomatékül még egy csomagot is megmutatott, amiben lefolyóalkatrészek voltak, hogy ő ezt itt hagyja 8.000,-Ft-ért. Mondtam neki, hogy nem kell, hiszen a réginek sincs baja. Ő erre is pár másodperc ránézés után azt mondta: ez is katasztrofális állapotban van, miközben semmi baj se volt. Elérkeztünk a fizetéshez, azt mondta: 250.000,- Ft. És ha nem akarok számlát kérni, mert ugye akkor még legalább 65.000,-Ft, akkor ezt most kicsengetem. Én csak néztem, mint a vett malac, valóban 250.000,-Ft-ról van szó? Ő fogott egy üres papírt, ráírt egy nevet, egy számlaszámot és az összeget. Mondtam neki, hogy nincs ennyi kp-m, azt mondta nem baj, azonnali átutalással is jó lesz. Mivel a lakás egyetlen számítógépe valamelyik dobozban hevert, közöltem vele, hogy ezt most nem tudom teljesíteni, felhívta a főnökét, aki azt mondta: jó lesz később is. Miután elment, elkezdtem gondolkodni, hogy lett a 170.000,- Ft-ból 250.000,-Ft? Hívtam a főnököt többször, de nem vette fel, gondoltam, majd másnap próbálkozom, ám a „derék” vízvezeték szerelő megelőzött és felhívott. Azt mondta: a főnök üzeni, hogy nem jött meg a pénz! Vissza kérdeztem: maga a szerelés mellett pénzbehajtó is? Megnyugtattam, hogy megbeszélem a főnökkel, és így is lett. Kérdéseket tettem fel, egyszerűeket: a papírfecnire írt név és számlaszám egyfajta „számlahelyettesítő irat” lenne? Mennyibe került az anyag, a kiszállás, a szerelési díj?  Szeretném látni, tételesen felsorolva, mert a 250.000,- Ft az bizony húzós. Ő azt válaszolta, nem tudja, de megkérdezi a kollégáját és visszahív. Hogy ez azóta sem történt meg, bizonyíték arra, hogy nem stimmelt valami, nagyon nem…

Az ígért határidő után négy nappal elkészült villanyvezeték teljes áthúzása úgy, hogy többször is kénytelen voltam határozottan fellépni. Az már említést sem érdemel, hogy két kapcsoló fordítva lett bekötve, hogy a konyhában a pult alatt jelenleg is lóg egy vezeték, konnektorostól. Többszörösen többször megígérték, hogy visszaszerelik a fürdőszobába a tükröket, a mosdókagylót és a mosógépet. Négy-öt nap várakozás után a saját költségünkön hívtunk egy másik mesterembert, aki megcsinálta. Hurrá! Igaz, két szobából hiányzik a küszöb, mert azt csak kiszedték, de az új a mai napig nem készült el. Nem baj, majd valamelyik barkácsoltban kérünk tanácsot, hogyan lehet laikusoknak küszöböt készíteni.

Írta: Imre Andrea

Forrás: https://azenriportalanyaim.blog.hu/2021/09/08/egy_felujitas_margojara

 

 

 

Felújítós sztori