Gyros humor sztoriGyros humor sztori
Feltét a falafel felén
A camembert-burgert kérem – és persze látom, hogy a sajtpogácsámat ugyanazon a lapon sütik, amelyiken a húsok vannak, pontosan mellettük, az utóbbiak sercegő nedvében. Na mindegy, talán nem fogok belehalni, most már megeszem.
Viszont hét éjszaka veretés után ez így nem elég. Úgyhogy utána átmegyek egy másikhoz, és kérek falafel boxot. Szépen elkészíti, dugig rakja a dobozt, és a végén megkérdezi, hogy biztosan csak falafel legyen-e, mi van, nem eszem húst – mondom, egy ideje egyáltalán nem. Erre tiszta kedvességből, talán azért mert úgy érti, hogy átmenetileg nem, az egésznek a tetejére saját ötletből odanyom egy óriási adag, szaftos gyroshúst, ami már le volt vágva. Azt mondja, vigyem nyugodtan, falafel boxnak számolta így is. Értem, tényleg jó szándékból csinálta, mert néhány óra múlva, amikor zár az egész Sziget, úgyis kidobták volna.
Köszi, vagy mi. Ahogy utólag elnézem, a szomszédból átjáró macskákat is el kellett volna hoznom
Írta: Szeghalmi Örs

 

 

Gyros humor sztori