Felnőttartalom gyerekes felnőtteknek
Felnőttartalom humor
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
A szüleimnél voltam a múltkor vendégségben. Este unatkoztam, és teljesen véletlenül felmentem egy felnőtteknek szóló oldalra. Itt most nem egy recept blogra gondoltam.
Ekkor beugrott egy figyelmeztetés, nagy FBI-os plecsnivel, és rendőrség logóval. Azt írták, hogy olyan site-ot látogattam meg, amely tiltott, és kiskorúak vannak rajta, annak ellenére, hogy a képeken csak meztelen háziasszonyok voltak.
Már szinte hallottam a helikoptereket, majd a kommandósokat, amint rátörik apámra az ajtót. Ekkor pillantottam meg az apróbetűs részt. Ha fizetek százötven dollárt, elhiszik, hogy véletlenül nyitottam meg a lapot. Arra gondoltam, hogy vagy átverés lehet az egész, ha pedig nem, Bingo!
Ha a valódi bűncselekményeknél valóban így működik, kirabolok egy bankot, majd befizetek a zsaruknak pár száz dollárt, és elhiszik, tévedés volt. Ennek nem ártana utánajárni.