Humoros sokkoló rendelő
Írta: Urszinyi Fehér Csaba
Még amikor a kereskedelmi csatornákat csak külföldiül lehetett fogni, és mindenki tudta, hogy mi lesz este a tévében, akkor volt népszerű egy sorozat, ami a német orvosok életéről szólt. A koros, de sármosfődoki méltóságteljesen játszotta szerepét, olyan környezetben ahol szívesen töltené bárki élete utolsó napjait.
Utána jött az amerikai verziója, pörgős, már-már akciófilmbe illő temperamentumával, és persze egy újabb jóképű fehérköpenyessel, aki akkor elkezdhette a női szívek megdobogtatásának a pályafutását.
Mi pedig megtanultuk rajongásig szeretni az orvosokat, vagy legalábbis az őket alakító színészeket. Persze ez nekünk már szinte sci-finek számított, amikor még a kommunizmus szövődményeiből gyógyuló magyar egészségügy a közelébe sem jöhetett a Schwarzwaldi színvonalnak.
Az idő pedig csak telt, és szépen lassan mi is azokká az oly megvetett, de igazából irigyelt kapitalista társadalmak táborába csatlakoztunk. A jót pedig nem csak, hogy könnyű megszokni, de állandó léte elégedetlenséget és az elvárások mércéjének az emelkedését szüli.
Talán mi sem tudjuk, hogy mit szerettünk volna igazán, esetleg egy kicsit azt, hogy egy idő után kórházainkba luxus körülmények között fogadnak majd minket, ultramodern felszerelésekkel, keményített köpenyben Brinkman professzorhoz hasonló, jó modorú főorvosok.
Lehet, hogy a mi elvárásaink voltak nagyok, vagy az egészségügynek még nem sikerült kigyógyulnia a kommunizmus szövődményeiből, de egy idő után elkezdtük keserű csalódás szájízével kritizálni az ellátást.
Egy részben lehet, hogy igazunk van, egy részben talán nem. Én nem vagyok sem orvos, sem politikus, hogy átlássam teljesen, miként működik a rendszer, vagy miként nem. Ezért ez a cikk, most nem erről fog szólni.
Pár nappal ezelőtt utam egy igen előkelő helyen lévő Budai kórház magán-nőgyógyászatára vezetett. Ha most az olvasó a nevemre szeretne visszatekerni, jól emlékszik férfi vagyok, és egy női ismerősömet vittem el oda. Én egyébként, ha szükséges, urológiára szoktam járni. Ezt a témát viszont már alaposan kivesézte a legtöbb hazai komikus.
Az intézmény maga olyan előkelő részen helyezkedett el, hogy a hajnali dértől keletkezett kicsapódások is Swarowsky kristálynak tűntek. A telkek árait itt lottó ötös nyertesinek a pénztárcáihoz igazítják, az épület maga pedig tekintélyparancsolóan emelkedett ki a Budai hegyoldalból.
Csak messziről. Közelről ugyanolyan rozogának és megviseltnek tűnt, mint az ide beutalt betegeinek egy része. Bár megkezdték málladozó falait felújítását, belépve mégis olyan volt, mintha egy férágjáraton keresztül visszakerültem volna az időben, 1982-be.
A retró itt nem egy divatos irányzat volt, hanem az eredeti bútorzat, mely természetesen tökéletesen illett a belül is elhanyagolt, múltat idéző környezetbe. Nem a dizájn a fontos, hanem azok, akik gyógyítanak, vigasztaltam magamat és persze az ismerősömet is.
A meglepetés csak akkor következett, mikor felmentünk lifttel a nőgyógyászatra. Itt mintha a felvonó lett volna az időgép, mely visszavitt minket nem csak a jelenbe, de ezúttal egy hivalkodó milliomos nappalijába.
A jómód minimalista stílusban ugyan, de megütött amint beléptem a rendelőbe. Minőségi burkolóanyagok, kristálycsillár, divatos kép a falon, ultra modern ülőalkalmatosságok és persze egyedileg a hely hangulatához tervezett információs pult fogadott minket.
Tudom, hogy nincsen jogom ítélkezni egy befektetők által alapított magánrendelő kialakítása felett, mint ahogyan a magyar egészségügyet sem szeretném szapulni. Viszont ami elgondolkoztatott engem, az az égbe kiáltó kontraszt volt, ami átkelhetetlen szakadékot képzett az amúgy egymással jól megférő, két intézmény között.
Világos, hogy a magyar egészségügy gondokkal küzd (ami remélem egyszer rendeződik majd), és mindenkinek szíve joga olyan üzletet indítani, amilyet akar, vagy épen van rá kerete.
Megértem, hogy ilyen ellentétekkel mindenhol találkozhatunk. Előkelő éttermek omladozó házakban, kényelmes buszok, ócska pályaudvarokon, vagy jó cikkek egy átlagos weboldalon, mint mondjuk ez.
Az ilyen ellentéteket megszokhattuk már, és bár lehet, hogy a jobb helyek, néha rosszabb környéken vannak, általában nincs mellettük gyengébb minőség, amitől ennyire elüthetne.
A fentebb említett példa viszont olyan volt nekem, mintha egy iskola menzáján nyitottak volna egy kis osztrigabárt, ahol friss homár is kapható.
Azért záró gondolatként avval vigasztalnám az olvasót, hogy az esetek nagy többségében ugyanazok az orvosok dolgoznak a magánrendelőkben, mint az államiakban, és nem a Fekete Erdőből költöznek hozzánk. Talán néha fordítva.
Viszont nekünk nem is az számít, hogy van-e kristály csillár a rendelőben, vagy kép a falon, hanem az, hogy meggyógyuljunk, ha betegek vagyunk.
http://www.karikaturarendeles.hu/