A hajmeresztők
Eleve nincs hova tenni a kabátomat, nincs sem fogas, sem szekrény. Na, nem baj. Neten foglaltam időpontot, ám amikor érkezem, már régóta más ül a székben, azaz foglaltatnak ugyan időpontot, de mással foglalkoznak, az én idősávomban. Eh, megesik.
Tele van a hely az itt dolgozók valami haverjaival, akik csak itt unatkoznak és múlatják az időt. Egye fene. Mindenhol ők ülnek, bár nincs itt semmi dolguk, épp az utolsó helyet csípem el a kanapén, ha már várakoznom kell. Sebaj.
De még ők kérik meg a klienst – azaz most épp engem –, hogy üljek már át, mert a most érkező spanjuknak (aki szintén csak beugrott erre a kis bulikára, amúgy semmi dolga itt) így nincs helye mellettük. Nem tesz semmit. Közben itt bent vízipipáznak, ami ugyan illegális is, meg mindenképp durva, viszont úgysem látszik, mert akkora szagosított ködöt fújnak szanaszét a helyiségben, hogy – túlzás nélkül – én sem látok ki belőle sokszor.
Na, nem halok bele. Ahogy itt ülök, két alkalmazott megáll, velem szemtől szemben, pár centire tőlem, azaz túl közel – mivel számítógépes játékot játszanak, azon a képernyőn, ami épp a fejem fölött van. Egye fene. Közben a haverjaik kutyája is idebent sertepertél – a fehér ködből néha felugrik hozzám is, megnyalogat. Annyi baj legyen.
A hihetetlen intenzitással vízipipázók közben bőgetik a zenét, mégpedig hosszasan, annyira, hogy amikor végül sorra kerülök, a borbéllyal nem halljuk egymást, azt is alig tudom elmagyarázni, mit szeretnék, de nem csendesítenék, egy percre sem. Belefér, legalább jó számok.
Írta: Szeghalmi Örs
Vicces fodrász kaland
http://www.karikaturarendeles.hu/